Ha valakit érdekelne esetleg, van egy fölöslegessé vált TFT-m (vettem helyette ugyanis egy ilyet).

A lényegesebb dolgok:

A monitor egy igen ritka típus, 19''-os, 2 ms válaszidővel. Játékban, filmezésben ilyen szempontból verhetetlen.
Nincs rajta egy szál pixelhiba sem, se karc, se egyéb külsérelmi nyom, olyan, akár a dobozos új.
Megvan minden tartozék, összes kábele, CD, doboz - egy dolog nincs már, bolti jótállás, viszont ha a vásárlás előtt eljössz és megnézed, adok rá 3 hét próbagarianciát.
DVI és D-Sub-csatlakozó egyaránt van rajta.
A monitor vékonykávás kivitelű, nem szélesvásznú, maximum felbontása 1280x1024@75Hz.

Vidékre nem postázásom. Esetleg az üzletkötő kollégáimat meg tudom kérni, hogy vigyék le, viszont ők a kipróbálással nemigent tudnak bajlódni.

Irányár: 28.000,- Ft.

Update: Eladtam :)

A magyar valóság-show termésről kritikát írni nem nagy kunszt: az évekkel ezelőtt futó és azóta szerencsére a hazai képernyőkről kipusztuló VV- és BB-szériák (hogy csak a legismertebbeket említsem) a végjátékban már olyannyira szánalmasak voltak, hogy akár önmaguk paródiái is lehettek volna - ehhez pedig nem lehet többet hozzátenni, az összes produkció magáért beszélt.

A klasszikus értelemben vett reality-k (Recepjte: végy egy zsák extrovertált nőt és férfit, dobd be őket egy házba, ami padlótól-plafonig, mikróbelsőtől-bidéig teljesen be van kamerázva, majd néha dobj be nekik egy-egy hamvában holt feladatot és várd a csodát, nézőszám és fizetős szavazat formájában) kifulladását követően azért maradt itt bőven elég "kukkolós" műsor, csak azokat már tehetségkutatóknak hívják. Megítélésem szerint ez is komoly előrelépés a valóság-show-k fejlődésében, hiszen a bulvár-salakanyag utánpótlás mellett végre értéket is teremtenek vele (itt mondjuk nem Bencsik Tamarára gondolok, ő pont a "futottak még"-típusú Blikk-töltelék).

Persze kutyából nem lesz szalonna, így az alapok maradtak: ahhoz, hogy legyen elég szerethető/tehetséges/a végjátékban szívfájdalom nélkül kiszórható/stb. alanyunk, ország- világ előtt meg kell hirdetni, hogy jön A Műsor. A toborzás milyenségéről itt már egyszer ejtettem szót, most más vonalra kanyarodnék, nem a Mega-sorozat vagy az RTL-es Csillag születik ekézése a célom.

Tegye a szívére a kezét és esküdjön meg az összes felmenője lelki üdvére az, aki azt meri állítani, hogy a Csillag születik és a Megasztár adásaiból nem a selejtezőkön szórakozott a legjobban. Én a két széria első pár adását néztem csak meg az elsőtől az utolsó percig, mert az utánuk következő megrendezett, előre lejátszott műversenyek nem vonzottak - érezhetően mű volt mindegyik, hiányzott belőlük az az őszinte rögvalóság, amit a selejtezők adtak.

Ja, és nem röhögtem magam könnyesre rajtuk.

Én nem szégyellem azt mondani, hogy roppantul szórakoztat minden évben végignézni, hogy hogyan jelennek meg újabb és újabb próbálkozó debilek (vagy éppen visszatérő agyalágyultak), de így a sokadik nekifutásra nekem már ez is kezd frusztrálóvá válni, mert azt látom, hogy a tehetségkutatókra jelentkezők 99% kóros feltűnési viszketegségben szenved. 

A fenti válogatásban igazi gyöngyszemeket találunk, ékes példáit annak, hogy milyen is az, amikor valaki nincs tisztában önmaga korlátaival, hiányzik egy pár kereke, vagy csak szimplán az önkritikája konvergál a nullához.

Viszont én ezekben az esetekben mindig eltűnődöm azon, hogy ezeknek a szerencsétleneknek nincsenek barátaik? Szüleik? Vagy legalább nem agy- és hallássérült szomszédaik, akik egy-egy "négy oktávos" skálázgatás során ráborítják az illetőre a panelház közfalát? 

Ha csak a két nagy kereskedelmi csatornát nézem, akkor túl vagyunk összesen 7 tehetségkutatón (ott volt még persze az István, a király-téma is a közszolgálatin, meg Fásy Ádám is tuti nyomja még valahol :D). Nem tűnt fel még a Fekete Pákó szintjét is alulmúló gyökereknek, hogy milyen szintű tudás kell ahhoz, hogy egyáltalán labdába lehessen rúgni? Honnan a túróból tud minden évben újabb is újabb tízezres tömeg összecsődülni, amiből a legnagyobb hányad lehet, hogy egy violinkulcs leírásával is bajban lenne, nem hogy egy kitartott magas C-vel? Miért nem viszi el az agyrák azt a rakat elmeroggyant szülőt, aki képes odacsődíteni a szerecsétlen kölkét, majd az ordasnagy lebőgés után még azzal vigasztalni, hogy "Majd legközelebb!" meg "Majd jővőre!"?

Komolyan ennyi exhibicionista barom tengődik ebben az országban?

(A félreértés elkerülése végett: a pecsét az önkritikátlan versenyzőknek szól.)

Még egy kérdés, ami felmerült bennem: komolyan azt hiszi az a rakat gyökér, aki az utcán hangosan "bikicsunájozik", hogy ez marha vicces és trendi?! Szerintem a Coca-Cola számlájára írható "gerappázás" is legfeljebb irritáló volt, de semmi esetre sem mulatságos... 

Komolyan kezdek kételkedni abban, hogy azok az emberek, akik a feletteseimnek nevezik magukat, léteznek-e. Lehet csupán a ma ebédre befalt laskagomba volt valójában valami pirospettyes halucinogén szirszar és most képzelődom, mert az nem lehet valóság ami itt megy...

Én mondom, a legvadabb rémálmaimban sem merülne fel, hogy ilyen töketlen, nyomorult, seggfej emberek cégeket vezetnek (sőt, esetemben még tulajdonolják is azt!). Győzködöm magam, hogy csak az ártott meg, hogy egy lélegzetvételre, két hét alatt megnéztem a Lost összes évadját és most én is valami alternatív világba keveredtem, ahol inkomptenes gyökerek bombáznak az elborult marhaságaikkal.

Reggel laza 3 órás raporttal kezdtünk, ahol végre a baromarcú főnököm felfogta, hogy amit végül marketing-tervként leadtam neki februárban, az közel sem azokról az irányvonalakról szól, amit én helyesnek tartok: helyette a saját, hagymázas képzelégei közepette kiizzadt baromságokat írtam be, mivel mondhattam én bármit, ő ezekhez ragaszkodott, én meg egy bizonyos pont után mindig megelégelem a széllel szembe hugyozást, úgyhogy beletörődtem, hogy itt ötletekkel nem megy semmire az ember, úgyis csak az a jó, amit "fenn" kitaláltak. Persze most ég a ház, mert a talicskaszám kidobott pénz (pl. az ostoba vitorlásverseny-szponzorációk, ahol egy lélek nem vesz tőlünk semmit) 0, azaz nulla forintot hozott vissza, amire most a tárgyév felénél sikerül kiötleni, hogy "OK, akkor kezdjük előről, csinálj egy új tervet, mondd el, hogy szerinted hogy lenne jó."

Ha nem tudnám, hogy az egész nem fog többet érni, mint néhány szélbe kiáltott szó, akkor még lelkesen neki is állnék. Így viszont, hogy biztosra vehetem, hogy csak arra lesz jó az egész, hogy utána csinosan kibéleljem vele a szemétkosaramat...

Persze lehet ezt még tetézni és tetézik is.

Az, hogy hozok egy kiváló, kismillió PR-megjelenéssel körülbástyázott lehetőséget és le se köpik... OK, máshogy gondolkodunk, nekik csak a TV-újság-plakát klasszik eszköztár létezik, elfogadom. De hogy arra nem képesek, hogy amikor ez a lehetséges partner megtisztel azzal, hogy eljön hozzánk, akkor odajön és bemutatkozik? 

Tuskók.

Még el sem ült a por, de már jön a következő agyrothasztó állatság: az új ügyvezető-helyettes (szerencsétlen semmit nem tud a cégről még, csetlik-boltlik, pedig kedves, joviális pofa, akivel lehetne dolgozni) odajön hozzám, hogy mikor érkeznek az installációk, mert az egyik vidéki partner rosszat kért, amit kapott az nem fér el... itt még volt egy hajszálnyi türelmem, főleg, hogy csórikám nem tudta, hogy milyen területre tévedt, így csendesen, nyugodtan elmondtam neki, hogy halványlilasegédfogalmamsincs, mivel én az igényeket gyűjtöm be az üzletkötőktől, de a konkrét rendelést nem én csinálom, lévén

1. nem tartozik se a feladat-, se a jogkörömbe (bár ennek még nem kéne kizárni a dolgot),

2. nincs hozzáférésem a webshop-hoz, ahonnan rendelni tudunk,

3. ráadásul nemhogy hozzáférésem, elérési utam sincs ehhez a rendszerhez.

Ezt egy kissé zavart "Jó."-val elintézte, becsattogott a közös felettesünkhöz és vázolta, hogy mi a helyzet, mire annyit hallok, hogy a főnök értetlenkedik, mert ezt mi már múlt héten megbeszéltük, mi az, hogy nem tudom. Itt már úgy keltem fel az asztaltól, hogy a velem szemben ülő pénzügyi vezető kristálytisztán hallotta az összes fogam csikordulását. Mire a főnök ajtajáig értem sikerült a habzónyálas vicsorgásomból átmenni fapofába, így viszonylag blazírt arccal meg tudtam jegyezni, hogy három márkánk van, amiből legutóbb kettőről adott információt és az épp kérdeses - amúgy legnagyobb márkánkról - semmilyen információt nem adott. "Ja, hogy akkor lehet, hogy azt nem küldtem át? Hú, megnézem"

Közben jött hozzám egy újabb partner, aki fél milliós barterért hajlandó volt annyi nyomtatott felületet adni, ami alsó hangon 5 millió szokott lenni, a listaár letornázása után - mindezt persze úgy, hogy nekünk a cserébe adott áru kiskereskedelmi áron kerül 500.000 forintba, amúgy valami arcpirítóan pofátlan összegért jön, kb. a negyedéért.  Egy ilyen üzletfelet épeszű ember hogyan fogadna? Nem kérem, hogy csókoljon neki kezet-lábat, de az, hogy undorodó, dühös pofát vág és arra nem képes, hogy köszönjön, az szerintem messze nem a megfelelő hozzáállás...

Tegnap megkaptam az újabb adminisztrációs programomat is, Task Coach, vagy mi az istennyila. Marha jól el lehet vele ütni az időt, írogatja az ember, hogy mit is kellene csinálnia ahelyett, hogy operatív munkát végezne. De legalább kedves főnököm nagy örömére van ráfordítás-mérő opció. Igen komoly, beírod, hogy mikor kezdtél el foglalkozni egy adott feladattal, aztán... aztán ha nem felejted el beírni, hogy mikor mentél el ebédelni, WC-re, elintézni tíz fontos telefont, stb, akkor a nap végére szépen kiböfögi, hogy mondjuk 6 órát töltöttem egy hírlevél megírásával. Persze ugyan így lehet a saját javunkra csalni, azzal, hogy extrarövid periódusokat adok meg egy-egy munkára, mondván nekem annyi idő elég volt - persze így az egész értelmét veszti, de mit bánom én, lévén alapvetően értelmetlennek tartom.

Közben úgy fest, hogy a kötelező ejtőernyősünk, a főnök macája terhes - vagy csak szimplán hízik, mint egy vágósertés. Ha mégis készülne a trónörökös (a már meglévő,  szarrá kényeztetett, nyafka, tenyérbemászó, hiperaktív zabigyerek mellé), akkor annyival javulna a szitu, hogy eggyel kevesebb léhűtő szívná el a tényleges munkát végzők elől a punnyadt oxigént.

Epedve várom.

Vagyis nem, kicsit sem ezt várom, hanem hogy végre az elmúlt kétheti munkámnak meglegyen a gyümölcse és megkapjak egy többkörös-próbamunkás felvételi eljárás után egy PR-referens melót. Hétfőn már az utolsó két jelölt közé beválogattak...

Senki se csípi, ha a zsebében turkálnak.

A legtöbb ember féltve őrzött titokként kezeli, hogy mennyit is keres, ki ilyen, ki olyan okból: arcpirítóan kis összeggel szúrják ki a szemét (pl. árufeltöltő, pénztáros, általános iskolai tanár); pofátlanul sok pénzt kap (pl. bankvezér, médiacsászár); a pofátlannál is sokkal több pénzt kap, csak éppen korántsem tiszta úton (pl. díler, vizsgabiztos, orgazda).

Hogy jó példával járjak elől, én elárulom: bruttó 300.000-et keresek jelenleg. Ha bárki bedobja egy kalkulátorba, rögtön látja, hogy ez havi 185.000 nettó - ehhez még kapok 12.000-ért melegételutalványt (ebből a havi, futárszolgálatos kajám ki is jön) és 10.000 Ft mobilhasználatot (ami a kezdetek kezdetén úgy szólt, hogy a magánhasználat is része ennek, aztán mikor egyszer megközelítettem-párszár forinttal átléptem ezt a határt, akkor jött a hiszti).

Nincs okom különösebb panaszra. Ez a pénz nem kiemelkedően sok - a marketing területen legalábbis - és nem is kevés. Ráadásul a mai frankó piaci helyzetben annak is örülhetek, hogy van munkám, főleg, hogy minden maximálisan "tiszta", bejelentettek a teljes összegre - ez végképp nem gyakori manapság. Emellett látom, hogy a volt évfolyamtársaim mit vergődnek, hogy bármilyen munkát is kapjanak, tapasztalat, ismeretek, nyelvtudás ide vagy oda. Ha a mostani számításaim bejönnek és pénteken jól szerepeltem egy meghallgatáson, akkor ennél 20-30%-kal kereshetek majd többet a nyár végétől - ez egy ilyen szakma, nem véletlenül választottam a versenyszférának ezt a részét, ahelyett, hogy szociológiát, pszichológiát vagy más, amúgy értékes és engem érdeklő dolgot tanultam volna.

Hogy miért is írom a fentieket: mikor ma leültem ebédelni, magam elé húztam az étkezőben heverő Metropolt és miközben végiglapoztam, egy érdekes cikken akadt meg a szemem...

Régi és új parlamenti képviselőink vagyonbevallása...

A napokban már volt szerencsém az Index címlapjáról mazsolázni ezekből, de ott csak ad hoc módon bele-belekattintottam egy-két anyagba. A Metropol viszont leközölt egy rövidített, összehasonlító cikket, amelynek tartalma kissé kicsapta a biztosítékot, főleg, a végeredmény tekintetében.

A cikk lényege tömören: honatyáink zöme szánalomraméltó, nincstelen, nyomorgó, szerencsétlenek. Nincs megtakarításuk, nincs autójuk, ingatlanjaiknak csak részben tulajdonosai, de azokat is banki kölcsönök terhelik.

Hát elmentek ti a halál f@szára.

Milyen vastagságú pofabőr kell ahhoz, hogy ne süljön le, amikor havi 231 900 + 162 330 + 402 000 forintos fizetéssel Orbán Viktor neve mellett az áll, hogy alig 1,5 millió megtakarítása van, a feleségével közösen, ráadásul egy 20 milliós jelzálog mellett... Hányszor kell reggelente leköpnie a tükörképét Gyurcsány Ferencnek, hogy szemrebbenés nélkül el tudja az hagyni a száját, hogy "a tavalyi évhez hasonlóan bankszámláinak egyenlege nem éri el a képviselői alapilletmény összegének hatszorosát (mintegy 1,4 millió forint), így nem köteles közzétenni azt", mindezt úgy, hogy az éves osztaléka a cégéből meghaladja a 100 milliót?!

Ó, és emellett egyiknek se futja autóra. Megszakad a szívem.

Ez a két díszmajom csak a jéghegy csúcsa: ide lehetne citálni nyugodtan Semjén Zsoltot, vagy Lendvai Ildikót is, hogy a csúcstartó Hagyó Miklósról már ne is beszéljünk, aki nem átallotta beírni, hogy van autója, egy TRABANT!

És mit tippeltek, kiknek a bevallása a leghitelesebb a listán?

Igen, Vona Gábor és Schiffer András. A lehető legtávolabb áll tőlem a Jobbik politikája, de mégis könyörgöm, ez a sok ocsmány hájasfejű bürökrata emeljen kalapot és vegyen példát Vonáról.

Ő maga pedig - Schifferrel együtt - tartsa meg ezt a jó szokását, ahelyett, hogy abba öl energiát, hogy talpig Árpád-sávban vonul és elvakult harcot folytat a Gárdáért...

Update: hogy a jobboldalnak is meglegyen a maga hülyéje, Pintér Sándor felveszi a versenyt Hagyó Miklóssal: van ugyan 2 milliárdja, de mellette csak egy Wartburga futja...

Nem tudom, hogy lehet-e egy olyan 22 éves kölyköt lúzernek titulálni, akinek tinilányok hada dobálja a koncertjein az átnedvesedett tangáját; aki gennyesre keresi magát a kétes értékű "művészetéből"; akiből nem hiányzik a tehetség - csak éppen aprópénzre váltja. 

Én megteszem. Éder Krisztián, ismertebb nevén SP egy istenverte, nyomorék gyökér.

Nem azért mert a bánatos-óvodás kutyaképével próbál húsz-év-szigorítottat-kaptam-nagyon-sittes-fejem van pofát vágni: ilyen van neki, mit lehet tenni, bár állítólag fotós, úgyhogy ennyi jó érzést, neadjisten önkritikát elvárna az ember, hogy nem próbálja ezt a vonalat erőltetni. Nem is az a gond vele, hogy szerencsétlen giliszta teste van, amit inkább takarni kellene 3-4 réteg ruhával, ahelyett, hogy testhezálló metroszexuális göncökben pózol - megintcsak egy szerencsétlen adottság, de mondja azt nekem valaki, hogy mondjuk Mick Jagger szebb ember, vagy azt, hogy ennek ellenére nem egy istenverte zseni. Még hangja is van, de nem annyi amire egy énekesi szólókarriert lehet építeni - estek ki nála jobbak a Megasztár selejtezőjében...

Az egész figurában az az undorító, hogy már nevezték lassan mindennek, csak jóistennek nem, pedig a rohadt nagy pofa mögött nem egy esetben a büdösnagy semmi áll. Nevezheti-e magát valaki rendezőnek, mert csinált életében féltucat kliséktől hemzsegő ócska klippet, amiről utóbb még az is kiderül, hogy 90%-ban lopott sztorival operál? Az amúgy ritka közhelyes, neoprimitív történet nyúlása külön gáz, mert még arra sem vette a fáradtságot/még ahhoz sem volt érzéke, hogy ha már lop akkor jó helyről, minőségit... Nevezheti-e magát tehetségnek az, aki a kóros feltűnési viszketegség koronázatlan királynőjétől, Lady Gagától húzza be az amúgy se fantáziadús sorokat? Visszakanyarodva a bevezetőhöz, nevezném-e fotósnak azt, aki egy épeszű, nem szarráeffektezett képet nem tud felmutatni, önmagáról? Ó, és itt  zolivagyok már megénekelt egy zseniális copy-paste esetet, aki néhány vidám percre vágyik, feltétlenül kattintson!

Persze, ilyenből van kismillió. Viszont, hogy ehhez legyen valakinek elég vastag a bőr a pofáján, hogy még mindezt tagadja is és ócska dumával megpróbálja elkenni? Na, ez már valami...

Kedves Krisztián! Légy oly drága kiizzadni magadból egy önálló gondolatot, valami saját produktumot, aztán lehet újra próbálkozni. Addig jobban tennéd, ha lenti "érdemjeggyel" csendben elücsörögnél, valahol a magyar közélet partvonalán. Esetleg azon kívül...

... és gondolkozz el rajta, hogy ennyi ötlettelenség felmutatása után nem kellene, mondjuk inkább fakockák tömeggyártására átállni - ezt a rengeteg kreativitást ott pont ki lehet élni.

...VÉGRE!!!

Eljutottam ide is, így bő egy hét után. Jól esik újra írni, mert az elmúlt pár nap élményben gazdag volt ugyan, csak éppen egy cseppet sem boldog...

Egy hete hétfőn egy másfél órás angol nyelvű állásinterjút ültem végig annak reményében, hogy lesz új melóm, egy most Magyarországra lép pénzügyi cégnél, mint marketing vezető. A pénz valamennyivel több lett volna, de ez jelen pillanatban mellékes is volt, mert azzal is megelégedtem volna, hogy ha a mostani fizetésem megkapom, csak mehessek innen.

Rá két napra írtak, hogy nincs elég ismeretem a pénzügyi piacról... kénytelen vagyok elfogadni, mást amúgy sem tehetek, csak éppen bosszant az, hogy megint úgy mondtak nemet, hogy azt, amihez tényleg értenem kell - jelen esetben a marketing - nem mérték fel. A legdühítőbb pedig az, hogy sajnálkozva hívott tőlük a HR-es, hogy nem jött össze a dolog, majd hozzátette, hogy nem érti a vezető döntését, mert egy utolsó körös van még rajtam kívül, de az illető nem ért a marketinghez (!!!), a pénzügyekben úgy, ahogy ellavíroz, de amúgy meg egy gyökér...

Aránylag hosszú ideje ez volt az egyetlen olyan lehetőség, ahol behívtak és valamit mutathattam az interjún - most igencsak kapálózom, hogy milyen más út van még nyitva...

... mert nem az fáj igazán, hogy ode nem mehettem, hanem az, hogy itt kell maradnom...

Idebenn a helyzet csak egyre rosszabbodik: amióta itt dolgozom, a főnök állandóan cseszeget, hogy csináljak jelentéseket, tartsak beszámolókat arról, hogy mit is csinálok én benn, mert ő nem látja sosem, hogy mi mennyi ideig tart, mivel hol állok. Ennek az a folyománya, hogy múlt héten a nyolcadik (!) sablont készítettem el, amibe beleömlesztettem, hogy milyen kismillió teendőm van, próbáltam hozzá határidőket kiizzadni (most mégis, pl. a céges honlapon a hírfolyam szerkesztése, amit egész évben csinálok, hogy köthető bármilyen határidőhöz is?) és végre egy olyan formát kitalálni, amire nem azt kapom válaszként, hogy "Én ezt nem látom át." vagy "Ez így oké, de úgy kellene átírni, hogy...". Volt már itt Word dokumentum, Excel-táblázat, MS Project, Outlook-szinkronizálgatás, kétnaponta PPT-s kiselőadás... a halálba idegel, hogy 2-3 naponta új formát kell kitalálnom, ami valamiért soha nem jó... ha önmagában ez az ostoba adminisztráció nem venné el az időm negyedét, még akkor is ott lenne az, hogy újabb és újabb verziókkal kell előállnom.

De még el is veszi. Minden kedd és csütörtök reggel mehetek raportra, amire persze illik felkészülni, ha nem akarom, hogy vég nélküli szekálásba menjen át a megbeszélés, így minden hétfő és szerda délután az apró-cseprő dolgok összeírásával telik, nyakonöntve azzal, hogy általában új rendszer szerint kell összeszednem őket...

Szarfűrészelés.

Lelkiismeretes dolgozó vagyok. A munkáim mindig készen vannak, általában már több nappal a határidő előtt, de mindenképpen a megbeszélt deadline-ig. Tökéletesen végzem egyedül, utasítások és irányítás nélkül, amit kell.

Akkor mi az isten haragjáért kell annyi felesleges papírmunkát összehoznom, hogy az 3 erdőirtásból se jön össze?!

Remélem, hogy a drága főnököm addig fog rohadni a pokolban, amíg az összes általam gyártott beszámoló papíranyagát egyenként, kilós gömbökké gyúrva fel nem tolják a seggébe a vidám kis vasvillás fazonok... egy pár évig már tuti nem unatkoznának.

A holnapi papírrakás gyártását 10 perce fejeztem be, de könnyen lehet, hogy holnap be se jövök, mert érzésem szerint olyan napszúrást kaptam tegnap, hogy a fal adja a másikat. (Mondjuk igen, gondolhattam volna rá, hogy nem mindennemű árnyék és folyadék nélkül kellett volna júniusban 11-től délután 6-ig kocsit szerelni az első normális nyári napon, de már késő bánat.)

Ha így lesz, akkor annak három előnye van:

1. végre kialszom magam,

2. el tudok menni egy találkozóra, amiből még munkám is lehet,

3. ha nem roppan össze a koponyám, akkor holnap is tudok írni.

No, összecuccolok, aztán meglátjuk, hogy mi lesz holnap

Szégyen és gyalázat, de a blog az elmúlt két hétben nem gyarapodott valami sokat.

Nem magyarázkodásképpen csak mint tényeket írom:

1. Három hete most volt az első szabad hétvégém, amit a változatosság kedvéért megint a Balatonon töltöttem, de most legalább a családdal.

Drága jó nagyikám 75 éves lett, amit gondoltuk valami méltó dologgal ünneplünk, de végül egy tihanyi pörköltözést csaptunk, mivel Mama közölte, hogy ő már nem utazik sehova (Plitvicébe akartuk kibuszoztatani Papával együtt) és nincs szüksége már semmire (tavaly kaptak a nagybátyámtól egy kenyérsütőt, amit egyszer már meg is néztek kicsomagolva :) ), csak a családdal akar lenni.

2. A múlt hétvégi rendezvény katasztrófális volt. Lehúztunk Lellére péntek hajnalban, mivel a szervezők közölték, hogy nem lehet építeni, csak fél 12-ig, mert délután háromkor (!) már (!!!) a megnyitó lesz, nem lehet benn kocsi a rendezvényterületen. Odaérkezésünkkor a határidő már 11 óra lett - cserébe nem várt módon kisütött a nap. A sátrat összedobtuk a kollégámmal, aztán vártuk hogy mi lesz.

Eső lett.

Nem szakadatlan, de épp annyi, hogy még a nagy dirrel-durral beharangozott megnyitón is volt vagy 5 ember. Abból minimum 3 szervező. A legfrankóbb az volt, hogy egy műköves részen kaptunk helyet, arra terítettük le a szőnyegünket: namost az út pont felénk lejtett, így az amúgy is esőben ázó anyag folyamatosan szívta magába az aszfalt és a műkő találkozásában keletkezett pocsolyát - fixre vehettük, hogy mi is úszni fogunk a lében, amikor majd összepakolunk vasárnap.

Ilyen szép időnk volt...

Ehhez képest annyi változott, hogy nem vasárnap, hanem már szombaton cuccoltunk, ugyanis a szervezők másnap reggel dideregve jöttek oda hozzánk, hogy bontsuk a motyónkat, mivel már a nagyszínpadot is szétszedték, lévén az évszázad vihara várható... Mi félig vigyorogva, félig összekoccanó fogakkal bólogattunk, mert a francnak nem volt kedve az 5 fokban dekkolni, hétvégén, és azt várni, hogy valami elmebeteg beesik-e nézelődni (nem esett).

A zuhogó esőben szétrángattuk a sátrat, valahogy összegöngyöltük a mosórongyá ázott szőnyeget és irány haza.

Ja nem, még nem is! Ugyanis a velem tartó pesti üzletkötőnk megismertetett a Zamárdiban a parttól párszáz méterre működő Mauro nevű olasz étteremmel, ahol élve a lehetőséggel, hódoltam az egyik nagy szenvedélyemnek, értsd: félholtra zabáltam magam. Az árak normálisak, a hangulat fenomenális, a pincérek udvariasak és villámgyorsak. A kaja mennyisége átlagon felüli, a minőségei is rendben van, de azért csodát nem kell várni.

3. A mai nappal kiderült, hogy maradok egyelőre marketinges, de legalábbis légiirányító nem lesz belőlem. Elmentem ugyanis tesztet írni hozzájuk, lesz-ami-lesz alapon. A 6 lépcsős tesztből az úgynevezett szortírozó feladaton elkaszáltak, úgyhogy ez a hajó örökre elúszott (össz-vissz egyszer próbálhatod meg, ha megvágnak, akkor nem vagy alkalmas és pont!), pedig meglehetősen csábító volt a 600.000 bruttó kezdőfizetés, meg a heti 2-3 munkanap :) Minden esetre megnyugtattak, hogy az angolom frankó (bár izzadtam a feladatokon rendesen), a térlátásom és az ehhez kapcsolódó képzelőerőm pedig átlagon felüli - sajnos a HR-es nem tudott olyan pozíciót mondani nekem, ahol a síkban széthajtogatott kockák összerakása és beforgatása sok plusz pontot érne.

Még egy-két vasam van a tűzben, de erről le kell mondanom, lehet jobb is, mert ha ez most nem ment, akkor csak vért pisálva tudnám csinálni, rühellném és ez annál felelősségteljesebb munkakör, hogy így nekiálljon az ember.

A héten reményeim szerint lesz egy pár poszt, mivel ötlet gyűlt rendesen. 

Coming soon:

KFV+ poszt

Nemzetközi horror-körkép, a szokásos keresetlen stílusban

Egy kis visszaemlékezés az elmúlt 10 évemről

Addig meg hallgassatok zenét, mert jó  - a szöveg, a zenei rész és a főszereplő csaj is :) Ritka eset!

Az újabb, a legutóbbit is alulmúló, ritkaszar hétvége után frankó kis hét veszi kezdetét...

Elhunyt Végvári Tamás, az egyik kedvenc (szinkron)színészem és ma reggel Ronnie James Dio is csatlakozott a rock és metál néhai nagy alakjaihoz...

Az előbbi úr nevéhez fűződött számos kiváló Al Pacino-, Harrison Ford- és David Attenborough-szinkron valamint kismillió színházi szerep, míg az utóbbi fickót tartották a hard rock/metal és a fantasy első keresztezőjének valamint az ördögvilla meghonosítójának - csak hogy néhány népszerű dolgot említsek...

Búcsúzzunk tőlük:

Mocskos egy két hét ez a mostani meg az előző... mint a posztok (nem létező) sűrűségén is jól látható, el vagyok havazva rohadtul, most még hétvégén is állandó meló van, ugyanis vitorlásversenyre, meg kiállításra mentünk-megyünk a Balatonra.

Legutóbb az északi parton tettünk egy látogatást amivel kapcsolatban elsőnek azt a tapasztalatot szereztem, hogy a dízeles autók szarok. Nem is, inkább: SZAROK. Amellett, hogy a lehető leginkább környezetszennyezőek, elviselhetetlen a hangjuk. OK, nyilván egy tizenmilliós E-kategóriás Mercedes-nek nem olyan hangja van, mint a hétvégére alámpakolt Berlingo-nak, de azért akkor is... Fel nem fogom, hogy mi a pláne abban, hogy úgy hörög a kocsi, mint egy hurutos torokgyulladástól szenvedő tehén. Kvázi kontrasztként volt kinn a versenyen egy Prius, a tulaj átállt vele a parkolóban egy másik helyre, ami annyi hangot se adott ki, mint az otthoni, nagy műgonddal közel némává tett asztali számítógépem. A legnagyobb baj a hanggal nem is az volt, hogy éreztem, majd elpuszul a motor, hogy az autópályán kihozza magából a 130-at, hanem hogy mindeközben majd' megsüketültem: az ablakra felcsuppantott PDA-m fülesét inkább bedugtam és zenét hallgattam, mert a zajtól önmagában annyira bedugult a fülem, hogy mindegy volt, hogy a motorzajtól nem hallok, vagy Tobias Sammet-től.

A másik gyönyörű tapasztalat megint embertársaimról született. A saját termékünk esetében mi úgy kalkulálunk, hogy a vitorlázás az a felső tízezer sportja, többnyire tanult, intelligens, vezető pozícióban lévő, jómódú és márkahű emberek adják a magját.

Ezzel szemben - és nem hiszem, hogy ez a verseny amatőr jellegéből fakadt - láttam egy csapat faragatlan, újgazdag, pökhendi gyökeret, akik a rendszerváltás előtt/közben/után egy érettségivel beültek egy-egy cég élére, gennyesre keresték-keresik magukat és maguk is úgy gondolván, hogy a vitorlázás az a felső tízezer sportja, többnyire tanult, intelligens, vezető pozícióban lévő, jómódú és márkahű emberek adják a magját, vettek egy hajót és beneveznek minden versenyre, és erőlködve próbálnak ezzel a képpel azonosulni...

Ehhez persze olyan allűröket kellene levetkőzni, mint a vidéki étterem pincérének ordenáré csesztetése, az üzleti és intim témák 30 dB feletti megtárgyalása (úgy, hogy 90%-al kevesebb "bazmeg" legyen belefűzve) és a rájukszakadt pénz gusztustalan villogtatása.

Eddig nem sikerült nekik.

Sőt, a kölkeik csak még rosszabbak: valószínűleg sokáig fog még kísérteni a kép, ahogy a talpig Lacoste-ba öltözött, alaposan benyomott tinitrió odabilleg a rendezvénysátrunkhoz és végigmustrálva a cuccainkat annyit bír kinyögni, hogy: "140.000 Ft? Pfff, a hajóban maradt a pénztárcám!"

Meg gondolom apád is, aki töm pénzzel, te majom.

Ilyenkor mindig megfogadom, hogy ha egyszer elérek arra a szintre, hogy megtehetem, hogy vitorlást veszek, hétvégenként bepattanok a luxusverdámba és lehúzok a Balatonra versenyezgetni egyet, akkor sem felejtem otthon a gerincemet.

Soha. Semmilyen helyzetben.

Mert nem azt mondom, hogy nem irigylem őket. De, rohadtul el tudnám viselni, hogy ekkora vagyonnal rendelkezzek - a pénz boldogít, aki ezt ma tagadja, az hazudik (való igaz, nem veszel rajta szeretetet, örömöt, stb. de bizony a pénz az az eszköz, - tehát a személyek kérdését ne keverjük ide - ami a leggyorsabban és a legkönnyebben közvetlen forrása tud lenni a fentieknek). Amit viszont nem akarok elhinni és meggazdagodásom esetén nem fogok önmagam számára megengedni, hogy elfelejtsem, hogy nem mindig volt ez így, hogy ezért teperni kellett, túlórázni, nemaludni...

... vagy épp seggfejek közé lejárni vitorlásversenyekre kiállítani.

Pénteken megint megyünk, de most hála az égnek klasszikus kiállítás lesz és nem verseny. Már előre örülök, mert az is biztos lett, hogy az előző hétvégével szemben itt még a vasárnap is ugrott (legutóbb vállaltuk, hogy szombat éjszaka összecuccolunk és éjjel hazavezettünk), a kiállítás 3 napos, tehát hétfőn kialvatlan mosottszarként fogok nekigyürkőzni az újabb hétnek...

Úgyhogy lehet, hogy hétfőtől lesz itt nemulass...

Mennyire hangzik az ijesztően, hogy az apádat Zámbó Imrének hívták és még hasonlítasz is rá?

Illetve mennyire hangzik az ijesztően, hogy a Kakasmészáros kölke is zenei karrierre ácsingózik? Reggel biztos végigtekert a rádióállomásokon és úgy találta, hogy neki is vágni kell egy szeletet a popzene szartortájából...

Amúgy meglehetősen röhejes a kedves apuka munkásságával a hátunk mögött olyat nyilatkozni, hogy >>ez a piac nulla<<. Igen, sikerült azzá tenni, illetve az ilyen új belépőkkel lehet a mai színvonalat még a negatív tartományba is letornázni. 

Amúgy te is tagadnád, hogy hasonlítasz faterra, ha tudnád, hogy volt ő már a világ legrondább nője is, nem?

Elvileg egy zajos, majálistól hangos hétvégén vagyunk túl.

Legnagyobb örömömre én végre két csendes napot tudok magam mögött, amit csak néhány pillanatra tudtak olyan marhaságok megzavarni (csak így simán, semmi fény), mint az ingyenes budapesti tömegközlekedés utópisztikus ígérete vagy az a tény, hogy az ünnepnap maga persze hétvégére esett (hozzátenném, karácsonykor ugyan ez lesz, bár ott legalább a újév első napja hétfőre esik, amikor is aligha akarnak a majd bárhol másnapos, kómás munkaerőt látni a cégvezetők).

Tavaly nem volt valami lélekemelő a május 1. Kimentem a Felvonulási térre az Ötvenhatosok terére, ahol úgy volt, hogy fellép a barátnőm tánccsoportja. A halálba szekáltam, amikor láttam a műsorfüzetben, hogy a Pa-Dö-Dő lesz előttük, de aztán a helyszínen kiderült, hogy ennél is súlyosabb (Anyám borogass, komolyan képes voltam  egy ennyire szar szóviccet elsütni?) helyzet, ugyanis a két vágósúlyban lévő hölgy a tér közepén elterülő hatalmas központi színpadon playback-elt, míg rájuk egy, az Ajtósi Dürer sorhoz közelebb lévő, elszigetelt, félreeső placc várt...

... méghozzá egy olyan, ahol a fellépők sorát olyan húzónevek erősítették, mint Emilio, vagy a G-Point, ahol G stands for gypsy - gondolom nem kell bővebben kifejtenem. Egy darabig vívódtam, hogy nekiálljak-e lefotózni az ott összegyűlt hihetetlen népeket (zömmel hájcsöcsű, sötét, Cosa Nostra Family feliratú izompólókban feszítő túlfejlett kamaszok + Kolompár Orbán öt testőrrel), de mivel féltettem a gépet és a testi épségemet, úgy döntöttem, hogy elég, ha ezt a szép emléket megőrzöm magamban. Hála a jó égnek a fellépést elmosta egy vihar.

Idén inkább úgy döntöttem, hogy inkább kialszom magam, majd alaposan bekajáltam és hármasban a bátyámmal és a barátnőmmel megnéztük az Ironman első részét, hogy az esti mozi előtt kicsit felfrissítsük az emlékezetünket a témában. A folytatást amúgy az elcseszett, "kétésféldimenziós" Titánok harca után az év filmjének éreztem, de hogy ha nem akarom nagyon elragadtatni magam, akkor is mindenképpen azt kell, hogy mondjam, üdítő darab volt. A nárcisztikus playboy szerepe még mindig nagyon jól áll Robert Downey Jr-nak, az akció mennyisége és minősége is megfelelő volt, egyedül a James Rhodes-t játszó színész cseréje fájt egy kicsit, akinél legalább a szinkronhangot meghagyhatták volna, mert egyrészt azzal is kevésbé feltűnő lett volna a váltás, másrészt az új hang elég borzalmas szerintem (olyan, mintha nem kapna levegőt és folyamatosan préselne: nem tudom, hogy ki a színész, nem az első munkája, de már máskor se tetszett).

Vasárnap sikerült bebizonyítanunk a vendéglátós múlttal rendelkező testvéremmel, hogy a muffin akármilyen egyszerű süti legyen, igenis el lehet szarni azt is. Anyák napja örömére vettünk ugyanis egy muffin-sütő tálcát, és gondoltuk ne csak a cucc legyen maga az ajándék, meglepjük anyut egy adag kész sütivel is. A dolog végeredménye az lett, hogy sikeresen összehoztunk 12 darab, méretre normális muffint, de ezeknek nem lett jó igazán a belseje (valahogy nedves maradt, bár estére egész jó lett, mikor már teljesen kihűlt) illetve a második adagból lett 8-10 kicsi süti, aminek viszont a tüzelőértéke jobb volt, mint a táp, kvázi szénné égtek. Utólag kaptunk egy tippet, hogy legközelebb ne keverjük össze a hozzávalókat géppel, hanem csak amennyire hagyja magát, kézzel, mert minden muffinnál így kell. Nem tudom, hogy ez mennyire él a köztudatban, én ahány receptet megnéztem, egy sem írt semmit a keverésről.

Közben volt némi változás is melóügyben. Az Állásbörze - ami nem volt sajnos túl termékeny - hozadékaként két helyről már visszajeleztek, hogy az önéletrajz alapján mehetek tovább, úgyhogy várok egy telefonos interjúra, illetve a másik helyre mennem kell majd május 25-én egy elvileg mocskosul nehéz készségtesztre. Van egy harmadik opció is, ami a legbiztosabb ugyan, de ugyanakkor a legtöbb kockázattal is bír:

1. az itthon szokásos minimálbéres sztori, számlaadással... kicsit sem lógna ki a lóláb a mostani, totál legális, 8 órás bejelentett helyem után, ugyan...
2. havi 14 napot kell dolgozni, de azokon a napokon 12 órát, ráadásul ebben van 4-5 éjszakás
3. sosem dolgoztam ilyen pozícióban - mondjuk ez izgat a legkevésbé, eddig mindenhol megálltam a helyem

Az egyik legjobb barátom, Márk ajánlotta, az ő helyére mehetnék, mivel egy másik TV-s társaság elhívta innen operatőrködni - ez inkább az ő világa, a szerkesztést, a programming-ot háttérmunkának tartja, ami az ő hiperaktív életéhez nem passzol. A pénz nagyon vonó, a mostani, nem alacsony fizumhoz képest is cirka +30%, csak ilyen felállással nem tudom, hogy szabad-e beleugrani...

Ha nem érezném, hogy itt nem jó, akkor könnyű lenne nemet mondani, de sajnos minden nappal nagyobb a csábítás, mert

• rohadtul idegesít, hogy egy nyomorult ejtőernyős az asszisztensem, aki - bár elvileg értem van - több gondot jelent, mint segítséget,
• az idejövetelemkor ügyvezető-helyettesi poszttal kecsegtettem, erre most előmenetel helyett kaptam egy ügyvezető-helyettest a nyakamba, aki ugyan kedves és ügyes figurának tűnik, de lövése sincs a piacunkról, ráadásul szintén úgy került a céghez, hogy a főnök cimborája...
• azt várják tőlem, hogy oldjam meg egyedül a feladataimat, de az önálló munkavégzést folyton agyonütik azzal, hogy ad hoc megkurtítják a jogköreimet
• úgy tűnik, hogy akkor lenne elégedett a dolgaimmal a vezető, ha mindent leegyeztetnénk vele, de ha egy nap több kérdés is felmerül, akkor már a másodiknál olyan pofát vág, mint aki lócitromba harapott
• semmiben nem képesek meglátni a pozitív eredményt

Kellene még egy kis idő, hogy dönteni tudjak, de az épp nem sok van...

Ez a legutóbb emlegetett "holnap jövök" - mint a mellékelt ábra is mutatja - alaposan megcsúszott, most az okokról nem számolnék be.

Elnézést, ha a mai bejegyzés a szokásosnál is szétszórtabb lesz, de nincs olyan központi téma, ami köré szerveződik - inkább csak néhány köznapi agybaj.

Mint a néni hétfőn a Lehet téren... volt arrafelé némi dolgom, majd mikor végeztem, elindultam a metróhoz. A lépcsőn jött szembe velem egy 60-70 éves jelenség, akinek a különlegességét a pólója adta, amin nemes egyszerűséggel csak ennyi állt:

COOL AS FUCK

Erős kísértést éreztem, hogy lefotózzam, de aztán több okból is úgy dönöttem, hogy nem volna ildomos. Egyrészt nem nagyon volt semmiféle kézzelfogható magyarázatom, hogy miért akarom idős hölgyek mellét fotózni, másrész úgy gondolom, hogy ez itt se nem a Subba, se nem a Napiszar: elég, hogy én (és valószínűleg még jópár ember az utcán aki látta és értette a feliratot) jót derültem rajta - a kisöreg további alázása nem célom, pláne, hogy vélhetőleg a tudatlanságának köszönhette a dolgot.

Mondjuk ez utóbbin egy kicsit eltűnődtem: honnan szerezte be a pólót? Ajándékba kapta esetleg? Turiból szerválta occsón? Mert ha nem Inspiral Carpets rajongó, akkor valami trükk van a dologban!

Végül a következő opciókat raktam össze:

1. Valamelyik gyereke/unokája gondolta, hogy ez mókás lesz és meglepték egy darabbal

2. Megvette egy boltban, de az eladó köcsögségből/angol tudás híján nem hívta fel a figyelmét arra, hogy mit is jelent a felirat a pólón

3. Ö Szupernagyi, aki anno punk volt és a polgárpukkasztás eme formáját választotta tudatosan.

Ízlés szerint aki amit akar válasszon, én naiv vagyok, hiszek az emberi tudatosságban, úgyhogy fixre a harmadikra szavazok :)

A heti másik döbbenet a trolin ért. Tulajdonképpen ilyenkor gondolkodom el, hogy PR-marketing helyett szociológiát kellett volna tanulnom, hiszen a BKV és úgy általában a  tömegközlekedés valami végtelen mennyiségű elmebeteget hoz-visz minden nap.

A szereplőink két, számomra behatárolhatatlan korú srác volt. Nem tudom, hogy melyik eset a jobb, ha azt mondom, hogy túlfejlett, érettségi előtt állók voltak, vagy infantilis huszonévesek: az előbbi esetnél elkeserítene, hogy már mostanra így szétszívták az agyukat, míg az utóbbinál az ejtene kétségbe, hogy ennyi idősen sem haladták túl egy orángután szintjét - ketten együtt.

Két bazi gitártokkal a kezükben vágodtak be az előttem lévő ülésekbe, de nem egymás mellé, hanem a "folyosó" két oldalán lévő székbe. Az egyikük fel volt még szerelve egy PET-palackkal és egy üveg Talléros sörrel, amelyen egy csinos díszmasni fityegett. Igazából ez a kép még így önmagában megszokottnak is tekinthető. Az már kevésbé szokványos, hogy tömegközlekedési eszközön egy ásványvizes palackkal gyengéden csapkodjuk a másikat. Ezek után az végképp meglepett, amikor az amúgy legfejebb torokhangú morgásokkal kommunikáló "sértett" egyszer csak kitisztuló tekintettel a barátjához fordult, és halál komolyan közölte, hogy "Kérlek, hogy ezt a tevékenységet  függeszd fel, mert meglehetősen kellemetlen." Ez volt az a pont, ahol úgy gondoltam, hogy felfüggesztem az olvasást és inkább az állatvilág eme különös jelenségére koncentrálok.

Érdemes volt.

A következő mondat amit elcsíptem, a palackos tagtól származott:

- Te, a zépénél hol lehet szarni?

Azt én is tudom, hogy a Toi-toi-ban nem, vagy csak egy komolyabb fertőzés  megkockáztatásával. Persze jött a válasz is:

- Hát van ott valami egyetem, és ott a bokorban.

Na, pompás, gondoltam, tényleg két őslényt láthatok élőben, de aztán a következő két mondatnál világosság vált, hogy valójából nem a kulázásról folyt az eszmecsere:

- És ott hogy, szabtatok? Befeküdtetek?

- Hát, ja.

"Szabás?" - kérdeztem magamtól, mert határozottan nem "szarni"-t mondott... aztán leesett, hogy a két agytröszt arra gondolván, hogy mondjuk idegenek közt esetleg ciki "baszást" emlegetni, ezzel a nagyszerű trükkel eufemizálták a dolgot - mondjuk ehhez üvöltöttek mint a sakál, tehát csak a fél busz hallgatta, hogy mi a téma, amit a következő néhány mondat koronázott:

- Te, tudod, hogy hol lenne nagy szám szabni?

- Na?

- Az ejfeltorony, úúú!

- Úúú!

- A Jocival meg a barátnőjével is nyomtunk ilyet, hogy mentünk négyen és egyszer ők, egyszer meg mi mondtuk meg, hogy hol szabjanak. Persze olyat nem lehetett, hogy az út közepén, meg ilyenek...

- Jaja, az komoly. Tudom, hogy neked van ilyen helyed, amire nagyon pörögsz.

- Aha, tudod mi?

- A HŐSÖK TERE!

- AZ! Az Árpád-szobron! Nekitámasztanám a csajt a ló seggének és tolnám, mint a lopott biciklit!

Itt nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek... úgyhogy inkább leszálltam.

Minden idők legtöketlenebbül becsomagolható desszertje.

Holnap jövök, ma össznépi névnapozunk. Mert mindenki György.

Ma az allergiáról akartam írni, mivel az elmúlt néhány hétben, de kiemelten az elmúlt két napban úgy szétcsapott, mint az istennyila...

Helyette viszont - miközben vadul kerestem valami Zyrtec-kel egyenértékű allergiagyógyszert, aminek azonos a hatóanyaga, de nem kerül pofátlanul sokba - véreres szemeim egy bámulatos cikken akadtak meg: Tarlós István nyilatkozott a hamarosan ellenzékbe kerülő MSZP dugódíjas ötletével kapcsolatban.

A főpolgármester-várományos véleménye, meg az egész szoci ötlet, hogy a dugódíjból tegyék ingyenessé a tömegközlekedést, valószínűleg hamar a feledés homályába merül. Viszont hasonlóan Medgyessy Péter útelágazásához, Gyurcsány Ferenc böszmeségéhez, vagy Kuncze Gábor ígéretcunamijához, örökre az agyunkba fog égni, a fénymarhaság kifejezés.

Az világos, hogy MP nem volt egy szónok; tudjuk, hogy GYF beszélt annyi sületlenséget, hogy az 10 parlamenti ciklusra is elég lett volna; KG gyönyörű szóösszetétele is könnyen feldolgozható, pláne, ha vesszük a fáradtságot és a cunamit helyettesítjük egy szimpla szökőárral...

... de hogy TP mi az anyja keservét akart mondani, azt valaki le tudja nekem fordítani?!

Értem én, hogy marhaságnak tartja az ötletet, oké. De miért fénymarhaság? Mégis mit akart ezzel nyomatékosítani? Netán a parasztvakításra gondolt? Vagy az ilyenekre?

Minden esetre címlapon van az Indexen ezzel, gratula. Egynémely print média is tuti lehozza még holnap reggel, hogy mekkora beköpése volt Pista bátyánknak - annak a jóembernek, aki amúgy a város parkosítását azzal oldotta volna meg, hogy az autóutakból fél-fél sávot lecsippent és a helyére fákat ültet... mert ugyebár néhanapján mindenki kitalálhat hülyeségeket, csak a mértéke nem mindegy... meg az, hogy be tudja-e fogni a pofáját, amikor az lenne az ildomos, vagy éppen ha már mindenképpen szófosása van, akkor megpróbál magyarul beszélni és lehetőleg nem zöldeket...

Tarlós amúgy is elég visszataszító lény volt számomra. El tudom képzelni, hogy jó irányítója volt pl. Óbudának, de ésszel fel nem fogom, hogy mire volt jó az az álságos duma még 2006-ban, hogy ő független jelölt a főpolgármesteri címre... Ahogy az sem tiszta, hogy hogy nem szerzett be villámgyorsan egy "Ásd el magad!"-felszerelést és kotort le egész a 4-es metró valamelyik tervezett megállójáig, miután ötből negyedik lett a "Ki tud kevesebbet Budapestről?" versenyen - úgy legalább valami hasznosat is tett volna az elmúlt 4 évben, nem csak a seggvakarás ment volna megszakadásig (poén a poénban: a sokat szidott Demszky ezen a teszten összesítettben két hellyel előrébb végzett - de még mindig csak másodikként, egy MIÉP-es fazon mögött!).

Kedves Tarlós Úr!

Mai ostoba nyilatkozata okán, valamint abból kifolyólag, hogy csakazértis járatta a pofáját, ahelyett, hogy csak csendben, mosolyogva megingatni a fejét a szocik marhaságát olvasva, kitüntetem egy KFV+ díjjal! Viselje büszkén!

Pénteken moziban voltunk, a választás a Titánok harcára esett.

Az első előzetes óta vártam, hogy mit hoznak ki az anyagból a Legendary-nél: egy brutális CGI show-off lesz, totális átdolgozása az eredeti mítosznak, vagy az 1981-es előd feldolgozása?

Itt jegyezném meg, nem vagyok őszinte rajongója a korábbi filmnek: egyszer láttam, bár ha jól emlékszem akkor is csak azért ültem le a TV elé, mert a kíváncsi lettem, hogy mi is ez a film, amit annyit oltanak a Kevin Smith-féle Jay és Néma Bob-univerzum boltos srácai, elsősorban a tékás Randal. Egy, mai szemmel nehezen komolyan vehető, gyurmaszörnyes, közel 2 órás, az ógörög történehez csak meglehetősen lazán kapcsolódó filmet kaptam - finoman szólva sem voltam elájulva, de ehhez a korabeli trükkök színvonala sokat hozzátett (vagy ha úgy tetszik, pont hogy elvett az élményből). Mindezt csak azért írom, hogy világos legyen: nem a korábbi alkotáshoz akarom mérni ezt a filmet, nem munkál bennem az az ilyen remake-ek esetében szokványosnak mondható magatartás, miszerint az elvakult ősrajongók minden második sorban azt károgják, "Az eredeti jobb vót!".

Én szimplán, kíváncsi voltam, hogy a 300 után lesz-e új király az ókóri görög témájú filmek közt? Nálam Zack Snyder nagyon magasra tette a lécet a maga 117 perces trancsírjával, de a Clash of the Titans előzetese nagy várakozást keltett bennem: A The Used "Bird and the Worm" című nótájának instrumetális változatával aláfestett videó legalábbis erőteljes borzongást váltott ki belőlem.

Aztán jött a hír, hogy kicsit csúszik a film, mivel úgy döntöttek a készítők, hogy átpakolják 3D-be. Akkor azt hittem, hogy ez jó ötlet volt tőlük...

... de most a film megtekintése után egyet kell értenem az indexes kritikával: sajnos ez az utólagos trükközés a 3D-vel nem lett valami túl jó, mivel a minimális térérzeten kívül semmit nem kaptam. Hiányoztak a Monsters vs. Aliens-ben, a Beowulfban vagy a Végső állomás 3D-ben tökéletesen kijátszott térbeli gegek, ráadásul én sokszor homályosnak éreztem a képet és a szemüveget levéve élvezhetőbb lett a látvány. Tényleg nem éri meg azt a pár száz forintos árbeli különbséget, amit egy "szimpla" 2D-s vetítésért képest még elkérnek, pláne, hogy úgy lehet, hogy még jobb is...

A filmre magára egy erős közepest adnék. A látvány szerintem kifogástalan volt, a jelmezek, szörnyek, helyszínek hozták az elvárt szintet. Az előzeteshez képest aránylag kevés az akció, amit különösen nehezen feledtet, hogy az "átvezető" részek nem dúskálnak az elgondolkodtató dialógusokban vagy humoros párbeszédekben (bár ezutóbbiból még akadt 2-3). A zene is megállta a helyét, de szerintem ha végig hozták volna az előzetes zenei stílusát, lehet jobban jár mindenki. A színészek nem ütöttek nagyot, egyedül Ralph Fiennes hagyott mélyebb nyomot bennem; a már sok figurát zseniálisan alakító Laim Neeson és kiváltképp az ünnepelt sztár, Sam Worthington meglehetősen gyengén alakítottak. 

Viszont szánjunk néhány percet a sztorira. Nem igazán értem, hogy honnan az amerikai filmipar azon "jó szokása", hogy egy kész történetet egy mozdulattal apró darabokra tépnek, majd utána random módon egyes karaktereket, egyes elemeket visszapakolnak és ezt a mutánst az eredeti néven az útjára eresztik. Én nem mondom, hogy pl. a 300 minden pontján egyezik a mítosszal, de a lényegi elemek azért megmaradtak, sőt, még meglepő módon happy end-et sem kanyarítottak a film végére. Itt viszont azon kívül, hogy a főhőst Perszeusznak hívják, az első lenyomni szánt gonoszt Medúzának, a végső ellenfelet pedig Krákennek, nem igazán van köze a filmnek a görög mondák amúgy remek darabjához.

Ja, vannak még istenek az Olümposzon (a Zeusz-Hádész testvérpár és udvartartásuk), pegazus, meg tunikás emberek.

Csak néhány példa az ámokfutó történetszerkesztésről: a forgatókönyvíró egy huszáros mozdulattal kivágta a sztoriból a Perszeusz szempontjából kulcsfontosságú jóslatot, de megtartotta a koporsóban-vízbe-hajítás elemet, viszont "kinyeste" a filmből a hős anyját... az asszony egyszerűen megfullad, holott eredendően ő a kiváltó oka annak, hogy Perszeusz elindul a gorgó, Medúza fejéért. A Kráken eredetileg a Perszeusz-mondában "csak" egy mellékszál, akit nem mellesleg Androméda kezének elnyeréséért öl meg - nincs itt semmiféle félisteni bula, totálisan megmagyarázhatatlan, hogy miért kellett ezt az Io nevű szereplőt behozni. 

Amik a legjobban fájtak: 

1. nem tudom, hogy a '81-es változatban hogy nézett ki Medúza, de az biztos, hogy a mostani látványtervező nem olvasta az eredeti művet, de még képeket sem látott a korabeli ábrázolásokról. A kígyókból álló haj OK, de hogy az úristenbe lett kígyó teste a szörnynek?! A gorgó az ógörög mitológiában embertestű, szárnyas lény. Pont. Aztán lehet, hogy a zabelyhes dobozon szocializálódott amerikai közönségnek a kígyóhaj-embertest-madárszárny már nehezen feldolgozható lett volna és ezért lett ez.

2. kardmarkolatból előtűnő kard, WTF? Ez még Star Wars-majmolásnak is borzalmas!

3. sivatagi dzsinnek? E? Majd a Prince of Persia-ban, talán...

4. ha már vannak isteneink, akkor miért kellett átvariálni , hogy hogyan kapja meg Perszeusz a varázsfegyverzetét? Arról nem beszélve, hogy egy-két eszköz, mint Hádész láthatatlanná tévő sisakja és Hermész szárnyas cipői mintha valahogy ki is maradtak volna...

5. a kegyelemdöfés, de ezt már magyar kéz adja: most akkor titánok harca vagy gigászok háborúja, tessék mondani? Merthogy a kettő mocskosul nem ugyan az... 

Összegezve: aki szerette a görög mítoszokat és mondákat, az a haját fogja tépni a történeten, hozzám hasonlóan. Ha ezen képes az ember felülemelkedni, akkor kap egy másfél órás, viszonylag igényes no-brain-action filmet, ami a maga nemében szórakoztató.

Ki-ki döntes el, hogy megéri-e ez egy mozijegy árát (számoljunk nyugodtan a 2D-s vetítés árával), vagy jobban jár egy könyvvel, amíg a torrent dolgozik...

Magán- és kis részben önkormányzati tulajdonban lévő pénzügyi cég
budapesti központjába új munkatársat keres
PÉNZÜGYI ASSZISZTENS
pozícióba.

Feladatok:
 

• a hosszú tömött sorokban álló ügyfelek levegőnek tekintése,
• csúcsidőben lázas ebédszünetbe kezdés,
• felszínes beszélgetés folytatása a kolléganőkkel (ejtsd: pletyizés), ha egynél több várakozó van,
• csodavárás, amikor egy adott sorszámhoz tartozó ügyfél már 30 perce nem jelentkezik a pultnál,
• sasmadár típusú gépelés ("Köröz...köröz... lecsap!"-technika),
• mindennemű magyarázat megtagadása,
• esetleges válaszadási kedv esetén érthetetlen szakzsargon ledarálása az ügyfeleknek.

Elvárások:

• csak hölgyek jelentkezését várjuk
• szigorúan FESTETT szőke haj
• 365 darabból álló fehér blúz-készlet, vagy ennek megfelelő ruhatári-mosási kapacitás
• az említett blúzokba belefeszülő zsírbicepszek, amelyet a képen látható úr is megirigyelne
• akkora mamutsegg, amelynek egy partja is elegendő ahhoz, hogy egy normál játszótéri hintába menthetetlenül beszoruljon

Amit kínálunk:

• versenyképes juttatási csomag
• síkideg ügyfelek
• tömeg
• visszeres láb, magas vérnyomás és koleszterinszint

Pozíció területe(i):

• Számvitel / Pénzügy / Kontrolling
• Vállalati pénzügyek
• Asszisztens

Munkavégzés helye:
Budapest, XV. kerület

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kell még valamit írnom, vagy minden benne van a fentiekben a tegnapi élményeimről?

Van egy intézmény Magyarországon, amely Közép-Európában egyedülálló a maga nemében: az 1889-ben megnyitott Fővárosi Nagycirkuszról van szó, amely köszönhetően szerkezetének, télen-nyáron nyitva tart.

Ez a nagyszerű létesítmény nekem most egy új dolog kapcsán lett kiemelkedő: elmondhatja magáról, hogy nem csak Közép-Európa, de lehet, hogy a világ legszarabb reklámját tudhatja magáénak!

Íme a rettenet:

A borzongásra vágyók kattintsanak a képre a nagyobb verzióért.

Az első sokk ismét a metróban ért. Úgy látszik, hogy a tömegközlekedési járművek és a megállók az utóbbi időben gyűjtőhelyei lett az ilyen szörnyszülötteknek - ilyen formán a szokásos büdösutas-agresszívkaller-bedarálamozgólépcső-beeselametróalá veszélyforrások egy újabb elemmel bővültek.

Fővárosi Nagycirkusz plakát lelőhelye = veszélyes üzem.

Na, de térjünk is rá, hogy mi a bajom a fenti valamivel.

Elsősorban a mérhetetlen igénytelensége. A Wordart-ok színvonalát alulról súroló ló-cirkuszsátor-oroszlán kombót önmagában még beveheti az ember gyomra. Gondolom olcsón, alacsony jogdíjjal meg lehetet kapni egy állatos készletből, le is csaptak rá. A cirkuszsátornak evidens, hogy ott a helye, ha valaki nem teljesen retardált és tudja használni az Illustrator-ben a Pen Tool-t, az cirka fél óra alatt összedobja.

Ehhez kapunk egy hatalmas feliratot, amely grafikai szempontból az anyag talán egyetlen értékelhető pontja: rövid és olvasható. Az már más lapra tartozik, hogy engem megtévesztett, mert kapásból vándorcirkuszra, valami road show-szerűségre gondoltam és csak az apróbb, ocsmányul odaszórt oldalsó szövegből derült ki, hogy ez egy - fizikai és átvitt értelemben is - állandó műsora lesz az intézménynek.

Az igazi zavart az erőben viszont nem ez a silány kivitel okozta nálam, hanem a bal oldalon látható lény. A mellette lévő szövegből - amely jól mutatja, hogy a készítőnek nem mondták el, hogy van olyan, szövegformázási beállítás, hogy "sorkizárt" - megtudhatjuk, hogy ő (egy) "Davis-bohóc", ami/aki rosseb tudja, hogy mit takar. Az ziher, hogy a coulrophobiások sikítva menekülnek meglátva punk-taraját és rózsaszínre dekorált pofáját, amelyet egy olyan, a fotózás idejére hajlakkal rögzített mosoly koronáz, amelyről - látva a végeredményt - talán még ő maga sem hiszi el, hogy őszinte. A görcsölő figura legnagyobb kérdőjele nem a fizimiskája, hiszen mégiscsak egy kipingált bohóc: viszont mi a jó francot művel a kezével? Számol? Tördeli az ujjait? Az imént rácsukta a bőröndöt és most zavart mosolyt imitálva próbálgatja, hogy hány ujja tört el?

Nálam a harmadik opció a befutó, mert az legalább megmagyarázná, hogy miért vág ilyen szerencsétlen képet.

Rémlik, mintha lett volna idő, amikor olyan hírek röpködtek, hogy a FNC szegény mint a templom egere. Nem tudom, hogy a jelen állás mi, de azt nem hiszem el, hogy nem lett volna egy ügynökség, aki egy ilyen piti munkát, ami azért mégiscsak egy hálás téma nem zavar le potom áron, vagy urambocsá' ingyen, támogatásképp.

Példának álljon itt egy koncepció, amit teljes 17 percig tartott összeraknom, úgy, hogy ebből 12 perc volt, hogy kivágjam az eredetiből az "Úton a bohóc" feliratot, mert azt szerintem érdemes megtartani:

Félreértés ne essék, ez nekem se az a munka, amit referenciaként vinnék magammal, ha munka után járok. Csupán azt érzékeltetném, hogy egy ilyen halál primitív cucc összerakása az ennyi idő... és talán nem csak én érzem úgy, hogy ez a plakát még talán rá is tudna venni, hogy nézzem meg ezt az előadást.

Amúgy tudjátok ti, hogy milyen rohadt nehéz egy normális, vidám bohóc-képet találni a Google képkeresőjével?! Itt az eredmény, ha rákerestek a "clown" szóra.