A magyar valóság-show termésről kritikát írni nem nagy kunszt: az évekkel ezelőtt futó és azóta szerencsére a hazai képernyőkről kipusztuló VV- és BB-szériák (hogy csak a legismertebbeket említsem) a végjátékban már olyannyira szánalmasak voltak, hogy akár önmaguk paródiái is lehettek volna - ehhez pedig nem lehet többet hozzátenni, az összes produkció magáért beszélt.

A klasszikus értelemben vett reality-k (Recepjte: végy egy zsák extrovertált nőt és férfit, dobd be őket egy házba, ami padlótól-plafonig, mikróbelsőtől-bidéig teljesen be van kamerázva, majd néha dobj be nekik egy-egy hamvában holt feladatot és várd a csodát, nézőszám és fizetős szavazat formájában) kifulladását követően azért maradt itt bőven elég "kukkolós" műsor, csak azokat már tehetségkutatóknak hívják. Megítélésem szerint ez is komoly előrelépés a valóság-show-k fejlődésében, hiszen a bulvár-salakanyag utánpótlás mellett végre értéket is teremtenek vele (itt mondjuk nem Bencsik Tamarára gondolok, ő pont a "futottak még"-típusú Blikk-töltelék).

Persze kutyából nem lesz szalonna, így az alapok maradtak: ahhoz, hogy legyen elég szerethető/tehetséges/a végjátékban szívfájdalom nélkül kiszórható/stb. alanyunk, ország- világ előtt meg kell hirdetni, hogy jön A Műsor. A toborzás milyenségéről itt már egyszer ejtettem szót, most más vonalra kanyarodnék, nem a Mega-sorozat vagy az RTL-es Csillag születik ekézése a célom.

Tegye a szívére a kezét és esküdjön meg az összes felmenője lelki üdvére az, aki azt meri állítani, hogy a Csillag születik és a Megasztár adásaiból nem a selejtezőkön szórakozott a legjobban. Én a két széria első pár adását néztem csak meg az elsőtől az utolsó percig, mert az utánuk következő megrendezett, előre lejátszott műversenyek nem vonzottak - érezhetően mű volt mindegyik, hiányzott belőlük az az őszinte rögvalóság, amit a selejtezők adtak.

Ja, és nem röhögtem magam könnyesre rajtuk.

Én nem szégyellem azt mondani, hogy roppantul szórakoztat minden évben végignézni, hogy hogyan jelennek meg újabb és újabb próbálkozó debilek (vagy éppen visszatérő agyalágyultak), de így a sokadik nekifutásra nekem már ez is kezd frusztrálóvá válni, mert azt látom, hogy a tehetségkutatókra jelentkezők 99% kóros feltűnési viszketegségben szenved. 

A fenti válogatásban igazi gyöngyszemeket találunk, ékes példáit annak, hogy milyen is az, amikor valaki nincs tisztában önmaga korlátaival, hiányzik egy pár kereke, vagy csak szimplán az önkritikája konvergál a nullához.

Viszont én ezekben az esetekben mindig eltűnődöm azon, hogy ezeknek a szerencsétleneknek nincsenek barátaik? Szüleik? Vagy legalább nem agy- és hallássérült szomszédaik, akik egy-egy "négy oktávos" skálázgatás során ráborítják az illetőre a panelház közfalát? 

Ha csak a két nagy kereskedelmi csatornát nézem, akkor túl vagyunk összesen 7 tehetségkutatón (ott volt még persze az István, a király-téma is a közszolgálatin, meg Fásy Ádám is tuti nyomja még valahol :D). Nem tűnt fel még a Fekete Pákó szintjét is alulmúló gyökereknek, hogy milyen szintű tudás kell ahhoz, hogy egyáltalán labdába lehessen rúgni? Honnan a túróból tud minden évben újabb is újabb tízezres tömeg összecsődülni, amiből a legnagyobb hányad lehet, hogy egy violinkulcs leírásával is bajban lenne, nem hogy egy kitartott magas C-vel? Miért nem viszi el az agyrák azt a rakat elmeroggyant szülőt, aki képes odacsődíteni a szerecsétlen kölkét, majd az ordasnagy lebőgés után még azzal vigasztalni, hogy "Majd legközelebb!" meg "Majd jővőre!"?

Komolyan ennyi exhibicionista barom tengődik ebben az országban?

(A félreértés elkerülése végett: a pecsét az önkritikátlan versenyzőknek szól.)

Még egy kérdés, ami felmerült bennem: komolyan azt hiszi az a rakat gyökér, aki az utcán hangosan "bikicsunájozik", hogy ez marha vicces és trendi?! Szerintem a Coca-Cola számlájára írható "gerappázás" is legfeljebb irritáló volt, de semmi esetre sem mulatságos...