Mocskos egy két hét ez a mostani meg az előző... mint a posztok (nem létező) sűrűségén is jól látható, el vagyok havazva rohadtul, most még hétvégén is állandó meló van, ugyanis vitorlásversenyre, meg kiállításra mentünk-megyünk a Balatonra.
Legutóbb az északi parton tettünk egy látogatást amivel kapcsolatban elsőnek azt a tapasztalatot szereztem, hogy a dízeles autók szarok. Nem is, inkább: SZAROK. Amellett, hogy a lehető leginkább környezetszennyezőek, elviselhetetlen a hangjuk. OK, nyilván egy tizenmilliós E-kategóriás Mercedes-nek nem olyan hangja van, mint a hétvégére alámpakolt Berlingo-nak, de azért akkor is... Fel nem fogom, hogy mi a pláne abban, hogy úgy hörög a kocsi, mint egy hurutos torokgyulladástól szenvedő tehén. Kvázi kontrasztként volt kinn a versenyen egy Prius, a tulaj átállt vele a parkolóban egy másik helyre, ami annyi hangot se adott ki, mint az otthoni, nagy műgonddal közel némává tett asztali számítógépem. A legnagyobb baj a hanggal nem is az volt, hogy éreztem, majd elpuszul a motor, hogy az autópályán kihozza magából a 130-at, hanem hogy mindeközben majd' megsüketültem: az ablakra felcsuppantott PDA-m fülesét inkább bedugtam és zenét hallgattam, mert a zajtól önmagában annyira bedugult a fülem, hogy mindegy volt, hogy a motorzajtól nem hallok, vagy Tobias Sammet-től.
A másik gyönyörű tapasztalat megint embertársaimról született. A saját termékünk esetében mi úgy kalkulálunk, hogy a vitorlázás az a felső tízezer sportja, többnyire tanult, intelligens, vezető pozícióban lévő, jómódú és márkahű emberek adják a magját.
Ezzel szemben - és nem hiszem, hogy ez a verseny amatőr jellegéből fakadt - láttam egy csapat faragatlan, újgazdag, pökhendi gyökeret, akik a rendszerváltás előtt/közben/után egy érettségivel beültek egy-egy cég élére, gennyesre keresték-keresik magukat és maguk is úgy gondolván, hogy a vitorlázás az a felső tízezer sportja, többnyire tanult, intelligens, vezető pozícióban lévő, jómódú és márkahű emberek adják a magját, vettek egy hajót és beneveznek minden versenyre, és erőlködve próbálnak ezzel a képpel azonosulni...
Ehhez persze olyan allűröket kellene levetkőzni, mint a vidéki étterem pincérének ordenáré csesztetése, az üzleti és intim témák 30 dB feletti megtárgyalása (úgy, hogy 90%-al kevesebb "bazmeg" legyen belefűzve) és a rájukszakadt pénz gusztustalan villogtatása.
Eddig nem sikerült nekik.
Sőt, a kölkeik csak még rosszabbak: valószínűleg sokáig fog még kísérteni a kép, ahogy a talpig Lacoste-ba öltözött, alaposan benyomott tinitrió odabilleg a rendezvénysátrunkhoz és végigmustrálva a cuccainkat annyit bír kinyögni, hogy: "140.000 Ft? Pfff, a hajóban maradt a pénztárcám!"
Meg gondolom apád is, aki töm pénzzel, te majom.
Ilyenkor mindig megfogadom, hogy ha egyszer elérek arra a szintre, hogy megtehetem, hogy vitorlást veszek, hétvégenként bepattanok a luxusverdámba és lehúzok a Balatonra versenyezgetni egyet, akkor sem felejtem otthon a gerincemet.
Soha. Semmilyen helyzetben.
Mert nem azt mondom, hogy nem irigylem őket. De, rohadtul el tudnám viselni, hogy ekkora vagyonnal rendelkezzek - a pénz boldogít, aki ezt ma tagadja, az hazudik (való igaz, nem veszel rajta szeretetet, örömöt, stb. de bizony a pénz az az eszköz, - tehát a személyek kérdését ne keverjük ide - ami a leggyorsabban és a legkönnyebben közvetlen forrása tud lenni a fentieknek). Amit viszont nem akarok elhinni és meggazdagodásom esetén nem fogok önmagam számára megengedni, hogy elfelejtsem, hogy nem mindig volt ez így, hogy ezért teperni kellett, túlórázni, nemaludni...
... vagy épp seggfejek közé lejárni vitorlásversenyekre kiállítani.
Pénteken megint megyünk, de most hála az égnek klasszikus kiállítás lesz és nem verseny. Már előre örülök, mert az is biztos lett, hogy az előző hétvégével szemben itt még a vasárnap is ugrott (legutóbb vállaltuk, hogy szombat éjszaka összecuccolunk és éjjel hazavezettünk), a kiállítás 3 napos, tehát hétfőn kialvatlan mosottszarként fogok nekigyürkőzni az újabb hétnek...
Úgyhogy lehet, hogy hétfőtől lesz itt nemulass...
