Békét

 2013.07.15. 15:37

Keresem.

Több mint két hét telt el azóta, hogy utoljára beszéltem vele. Azt mondtam, "minden jót, vigyázz magadra" és eddig tartottam is magam ahhoz, hogy nem zavarom fel a vizet sem szavakkal, sem a jelenlétemmel.

Megöl.

Tudni akarom, hogy hol van, mit csinál, mit gondol, mit érez. Vele akarok lenni, ha kell segíteni, ha kell támasznak lenni, vagy csak egyszerűen csendben hallgatni, ahogy a világ dolgai zajlanak körülöttünk.

Nem vagyok képes lemondani róla. Egyszer már megtettem, de ahogy akkor is, úgy most is valami féktelen erő hajt afelé, hogy ne tegyem meg.

Tudom, hogy ártok magamnak. Tudom, hogy hogy ez az erő ami a küzdelem felé hajt úgy éget belülről, hogy közben elfogyok magam is.

Mégis kell.

Mégis megyek utána. NEM AKAROM feladni. Hiába lenne könnyebb, hiába mondják körülöttem, hogy "Felejtsd el!".NEM ÉRI MEG elveszíteni. A távolság, ami kellene ahhoz, hogy egy darabban hasíthassam ki magamból mindazt amit ő jelent, sokkal nagyobb ár, mint az amit most meg kell fizessek.

Próbálom a derűlátásomat a saját nyugalmam hajtóanyagává hajlítani. Megtalálni azt a pontot, ahol képes vagyok elfogadni a veszteséget és azt nem önmagában nézni, hanem valami új kezdeteként.

Bizakodás van bennem.

Azért mert megváltoztam? Vagy azért, mert egyszer végigjártuk ezt az utat és csak az én döntésemen múlott, hogy akkor nem dobtam el azt ami volt és nem ragadtam meg őt? Talán mindig is ilyen voltam, a szívem mélyén örök optimista?

Csend kell, hogy meg tudjam válaszolni.

... és ezt kell - önmagamon erőszakot téve - adnom neki is, bár félek, hogy ezzel ugyan azt a fájdalmat okozom neki, mint amit saját magamnak. Pedig mennyivel jobb lenne csak elé állni és elmondani őszintén és egyszerűen ami bennem van...

Mégis: amíg a jelenlétem nem képes rádöbbenteni, hogy mit jelentek neki, akkor csak a hiányom hozhatja el ezt a felismerést...

A bejegyzés trackback címe:

https://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/api/trackback/id/tr155405693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása