... kóros feltűnési viszketegség?
Aláírom, hülye név. Ráadásul hosszú is, mire begépeli az ember az egész címet, lemegy a nap. A fogalom maga is csak a szlengben él (bár a pszichológia foglalkozik hasonló témával, beteges feltűnési vágy címszó alatt) és elég tág, hogy mit is sorolhatunk ide.
De mit is sorolok én ide?
Nekem kóros feltűnési viszketegségben szenvedő a magát nonkonformistának tituláló, valójában szánalomra méltóan hétköznapi, divatból "tucatemberré" váló felnyírt-rózsaszínre-zöldre-kékre-festett hajú buta tiniliba. A "rockerségét" igénytelenséggel prezentáló mosdatlan kan, aki a legordenárébb szörnypólóban és szigorúan télen-nyáron bakancsban lesz egyéniség. Az utcán-buszon-moziba(!) folyton visítva vinnyogó taigetos-pozitív véglény, akinek ezzel, vagy a kidobott szilikoncsöccsel tudja csak magára vonni a figyelmet. Ilyen a mindenbe belepofázó főnök, aki ugyan nem ért hozzá, de csakazértis okoskodik. Az aktuális divatgöncöket (legyen az trapézgatya, vagy éppen szeméremig letolt trottyos répafarmer, csótánytaposó, makkos cipő, rózsaszín ing, stb.) magára erőszakoló szörnyszülött. KFV+ az összes, állandó médiajelenlétre áhítozó és a primitív felfogásának köszönhetően a bulvársajtó "dicsfényében" sütkérező baromarcú...
És még sorolhatnám napestig...
... és rohadjak meg, de aki blog írásába kezd, abban is ott munkál ez az elmebaj. Tudom, mert érzem.
Sértődjön most meg ezen aki akar, de magamból kiindulva tapasztalom, hogy azon túl, hogy az értelmesebbje szeretne valamit adni azzal, hogy a saját kis privát oldalán hányja a rizsát, az is mozgatja a szerzőket, hogy megjelenjenek, megmutassák magukat, azt a millió dolgot, ami bennük kavarog. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az összes blog írója beteges feltűnősködéstől szenved, de lássuk be, a kitűnni, megjelenni, megmondani vágyás talán az egyik legnagyobb mozgató és indító ereje ezeknek a webes naplóknak.
Az oldallal kapcsolatban fontos még megjegyeznem, hogy már 2007. októberében létezett. Akkor egyetlen bejegyzés virított rajta, a blogokkal kapcsolatban akkor divatos, meglehetősen bornírt hozzáállásról: 2-3 éve azt láttam, hogy óriási hullámban (mit hullám, szökőár!) indultak el ilyen-olyan portálok, de sajnos a mennyiség dominált és nem a minőség. A rengeteg, fogalmazni képtelen barom sorban nyomta fel a netre a bárgyúbbnál-bárgyúbb oldalakat, már-már kötelező jelleggel, mert hát ez volt a trendi. Ezerszámra jelentek meg a naponta vicces videókkal (amit már 2-3 alkalommal már minimum láthatták azok, akik a direkt erre kitalált oldalakat látogatták) és öncélú dumákkal megtömött blogok, amelyek nem voltak többek online maszturbációs felületeknél. Kóros feltűnési viszketegség, gondoltam akkor. Aztán amikor egy túl közeli ismerősöm, (önmagát messze-messze túlértékelő dj-wannabe és csoda-webdesigner valamint önjelölt zseni) konkrétan a fent említett webes recskázásra utaló eufemizált kifejezéssel elindított egy blogot és ország-világnak újságolta, hogy ő mekkora jani a hetente frissülő, egy mondatos posztjaival, akkor elszakadt nálam a cérna. Két délután alatt összeraktam egy basic blogalapot, majd az első és egyetlen posztban dióhéjban arra kértem a divatozó urakat és hölgyeket, hogy ne olyan formában folytassák az önmegvalósítást, ami nem megy, pláne akkor ne, ha csak a trend kedvéért (nem szóviccnek szántam, elnézést érte) állnak neki és semmi egyéb szándékuk nincs vele, mint hogy legyen és ezt elmondhassák mindenkinek.
Azóta eltelt jó sok idő és elég sok víz lefolyt a Dunán: a blog címe kint volt az iwiw-profilomon, az ismerősökön keresztül meglehetősen sok emberhez eljutott amit írtam - kaptam érte hideget, meleget egyaránt. Voltak jópáran, akik gratuláltak a "kezdeményezéshez" , mások anyáztak, hogy mit ugatok én bele, hogy ki mit csinál, ha ahhoz van kedve. Az utóbbiaknak is igazuk van valahol, tudom. Ki vagyok én, hogy megítéljem őket és ki vagyok én, hogy "megtiltsam", hogy mit csinálnak? Ettől függetlenül - bár lehet, hogy elitista a felfogásom - én még mindig azt mondom, hogy csak az vágjon bele egy dologba, aki igenis hajlandó idő és energiát áldozni rá (tehát mondjuk nem kihúzza a dobozból az egyik blog.hu-s sablont és minden egyéniséget nélkülözve felpakol napjában 3-4 cuccot, amelyeket nem maga készített, hanem "csak úgy talált a neten"), akinek hosszú távú tervei és céljai vannak és nem azért tesz valamit, mert mindenki más is azt teszi. Mostanra a beteges blog-láz véleményem szerint elült, legalábbis a magánemberek esetében: helyettük a különböző vállalkozásoknál látom, azt az ostoba hozzáállást, hogy "csináljunk blogot, mert az nyúbizniszenddivelopment és kúl meg végre nemátéelhanembétéel és trendi, meg még ingyen is van, ráadásul a Béláéknak is van!". Ez ugyan az az eset, csak nagyban: emögé is kell egy design, egy ember (esetleg több), aki csinálja, akiben van lelkesedés, akinek vannak tervei, víziói a dologgal kapcsolatban...
Hogy magam megfelelek-e ezeknek a kritériumoknak? Csak remélni merem. Igyekszem valami minőségi dolgot összerakni, ami túllép az egyszerű magamutogatáson... valami olyat összehozni, amivel magamnak is be tudom bizonyítani, hogy igenis van értelme annak amit csinálok és hogy van jövője és tere a minőségi blogszerkesztésnek. Mert hiszek benne, hogy ez az - vagy hogy legalább a felé tartok.
De kanyarodjunk vissza az eredeti kérdéshez és egyben zárjuk is le mára ezt a témát: tehát miért pont kóros feltűnési viszketegség?
Mert bár hülye, egyben figyelemfelkeltő név is. Mert bár hosszú, mégis viszonylag könnyen megjegyezhető és garantáltan nem keveri össze senki másik oldallal. Mert a jelenség ma - véleményem szerint - egyre gyakoribb (a pszichológia mellett pedig jó lenne, ha a szociológia és a pedagógia is elkezdene vele sürgősen foglalkozni, elsősorban nevelés és szocializáció címszó alatt) és sajnos egyre több elmebajost sorolhatunk ide.
Köztük magamat is.
