Valahogy úgy fest, hogy nem a 25. életévem lesz a legboldogabb.

Egyre többször kell azon gondolkodnom, hogy mégis mi a bánatos franc lesz holnap meg holnapután - úgy érzem, hogy minden totálisan kiszámíthatatlanná vált.

Röhej, de ez még passzolhatna is az életvitelemhez, hiszen pont az az ember vagyok, aki reggel még nem tudja, hogy este hol lesz. Persze ez egy, még tűrhető határon belül mozog, de mondjuk sokkal kevésbé tervezett az életem, mint egy csomó körülöttem élő emberé. Nem vezetek határidő-naplót, nem számolom, hogy még hány nap van karácsonyig, újévig, a szabadságig. Mondhatnám, hogy "csak úgy vagyok, bele a világba": csináloma a rámszabott feladataimat, élvezem, ha van 3 perc szabadidőm és olyankor a hobbijaimnak élhetek...

Most ez az élet ezer sebből vérzik.

Azon kell törnöm a fejem, hogy hogyan oldom majd meg májusban a megélhetésem, amikor átköltözöm a lakásomba: egyelőre a bérlők gondja, hogy miből fizetik ki a számlákat, de fél éven belül majd nekem kell a nyakamba venni havi 30-40 ezer forintnyi költséget, úgy, hogy még a tőlük jövő bevételtől is kiesik...

Rágódhatok azon, hogy hogy fog menni az a cég ahova átjöttem: egyelőre van megbízásunk, de pl. a decemberre tervezett rendezvényünkkel totál beragadtunk. Belemegy-ment legalább fél millió (a vége inkább az 1 milliót közelíti majd) és egyelőre nem látszik a dolog megtérülése. Persze az ismertségünk nőtt, tanultam egy csomó újat az online kommunikációról, de ezzel maximum én gyarapszom, a főnök számlája nem...

Közben jobban teszem, ha odafigyelek arra a randalírozásra, amit a kormány "alkotmányozásnak" mer nevezni: régen sosem aggasztott, hogy éppen mennyi pénzem folyik be nyugdíjra, hiszen úgy voltam vele, hogy az legfeljebb egy pillére lesz majd az öregkori megélhetésemnek, meg úgyis megy a magánszámlára a pénz. Erre jön egy csapat öntelt barom és országmentő megoldásként beletenyerel a einstand-gombba és miközben habzó nyálas pofával mutogat a köcsög szocikra, a legdurvább kommunista államosítási húzásokat engedi meg magának, mondván erre felhatalmazást kaptak. Ezzel párhuzamosan megy a háromszoros fizetés Járai úrnak, dilettáns pénzügyi zsenijüknek, aki véletlenül kimaradt a mana-osztásból és most kárpótolni kell - remélem annak az embernek kisajátított befizetéséből kapja, aki erre felhatalmazást adott...

Még sorolhatnám, hogy hány olyan vis major jelent meg az életemben, ami eddig messze elkerült, de jobbnak látom nem szaporítani a szót, inkább megoldást keresek.

Csinálok most másodállásban egy fordítást, meg aki odafigyelt, láthatta, hogy beindult egy másik blogom is - ebből az előbbi hoz majd valamit a konyhára, az utóbbi meg remélem, hogy majd visz dolgokat, lehetőleg centiben és kilóban, nem pedig forintban mérhetőket...

Majd kijövök valahogy ebből is.