Ha ma sem lesz poszt, akkor immáron két hete döglött a blog.

Úgyhogy ezt elkerülendő: írok.

Valószínűleg igencsak csapongó leszek, mert az elmúlt két hét meglehetősen sok új dolgot hozott. Elsősorban lett egy olyan munkám, ahol az első naptól kezdve úgy néz rám a főnököm, mintha nem az alkalmazottja, de nem is a megbízottja, hanem egyenesen klónja lennék: a kezembe tette a teljes operatív irányítást, a pénzügyeket, a kiválasztást, a marketinget, meg ami csak jön. A pénz is rendben lesz reményeim szerint, bár az momentán képlékeny, mivel kaptam egy prémium-rendszert a nyakamba, ami az egyik oldalról motivál, a másik oldalról viszont kétségeket ébreszt...

Hogy hozzam a frankó őszi formámat, beteg vagyok. Úgyis "rég" volt már ilyen... igen sovány vigasz, de mindenki beteg körülöttem - barátok, tesó, szülők, nagyszülők - ergo ezúttal nem csak arról van szó hogy a szánalmas immunrendszerem adta be a kulcsot, mindenki dögrováson van.

Furcsa, de ilyen rövid idő után is már úgy érzem, hogy hiányzik a blogírás. Nem hittem volna, mikor belevágtam, hogy ilyen addiktív lesz, de így alakult. Mivel szeretném elkerülni a mostanihoz hasonló "üresjáratokat", valószínűleg át fogok állni a rövidebb, de sűrűbb posztok írására. Az biztos, hogy "eltwitteresedni" nem fogok, nekem két mondat ritkán elég ahhoz, hogy elmondjam, hogy mi is van - viszont hatékonyabb lesz, ha visszaveszek a hosszból, mert sokszor azon bukik el az írás, hogy belefogok, írok vagy 3 oldalt, majd mivel nincs időm tisztességgel lezárni, napokig csúszik, míg végül totál tárgytalánná válik.

Van is egy-két dolog már a fejemben, meg a vázlatok között... úgyhogy jövök, rettegjen mindenki.