... avagy egy lakásvásárlás legdurvább kalandja...
Decemberben vettem egy lakást. Az elsőt életemben, de remélem, hogy nem az utolsót, sőt, abban is bízom, hogy egyszer egy házat fogok venni. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A lakásvásárlás részben összefüggött a munkahely-váltással: lett annyi pénzem, hogy könnyedén el tudja tartani magamat (+ a barátnőmet, aki még tanul - bár lehet, hogy vele már nem sokáig tervezek ilyesmit, de erről majd később) és fel tudtam halmozni egy akkora alaptőkét, hogy így már csak a szüleimnek tartozom egy kisebb vagyonnal, de banknak, uzsorásnak, ismerősnek nem.
Világ életemben Zuglóban laktam. 4 éves koromban költöztünk el az előző lakásunkból, ami vagy a 3. vagy a 4. emeleten volt a Füredi lakótelepen, egy 10 emeletes házban - azt hiszem, hogy az emeletekkel kapcsolatos bizonytalanságom elég jól mutatja, hogy milyen kevés emlékem maradt róla. Csak két kép maradt meg, de azok is elég homályosak. Az egyik a gyerekszoba, amin a bátyámmal osztoztam, benne két ágy a fal mellett és egy csíknyi "folyosó" a másik fal és a bútorok köztt. A másik kép a nappaliról dereng, egy karácsonyi reggelen: az előző napon kapott kötöttpályás elektromos autóversenypálya fekete sínei tekeregnek mindenfelé, keresztül kasul a szobán, át dohányzóasztal és a barnásfekete Szultán-bútor alatt. A lakásból ennyi rémlik - a játszótér viszont megmarad, ahogy a pár sarokra lévő oviról is meglepően sok az emlékem :)
Nem mentünk messze, hanem a körülbelül 2 kilométerre épülő új, 4 emeletes házakban vettünk egy sokkal lakhatóbb lakást: lett étkező, szülői hálószoba, gyerekszoba, nappali és ezek közül csak a második helyiség volt luk, de ott amúgy is csak aludtak, tehát a célnak megfelelt. A házunk - és a környező többi épület - nagy előnye, hogy házközponti fűtéssel épültek, vagyis minden 10-12 lépcsőháznak van egy hatalmas kazánja, amely hőveszteségtől mentes, a távfűtéshez képest fillérekért biztosítja a fűtést és a melegvizet.
A fentiek tudatában indultam neki lakást vadászni. Nem vágytam nagy csodára, de néhány dolgot rözgítettem magamnak:
1. A fürdő és a WC legyen külön. Szerintem higénikusabb is, ráadásul nem túl kellemes, mikor az ember bemegy a fürdőbe, miután valamelyik másik lakó kifektetett egy vaskos kábelt... (tudom, van WC-spray, de nem, szerintem nem megoldás, hogy a penetra bűzt megpróbálom elnyomni virágillattal!)
2. Legyen házközponti fűtés. Most nekem a fűtés, a víz, a gázhasználat és a közösköltség együtt 20.000 Ft. Jártam baromi jól újraszigetelt, egyedi mérős távfűtéses lakásban, ahol a tulajdonos - szerintem egyébként szépítve a valóságot - azt mondta, hogy a leghidegebb hónapban, csak a fűtésre 24.000 megy el. Innentől volt világos, hogy az a lakás, ahol először jártam, lesz a befutó.
3. Szerettem volna másfél szobát. Ez az egy nem jött össze, de annyira szerencsére nem is zavar, majd leírom, hogy miért.
4. Nem akartam tip-topra felújított lakás. Persze, ne legyen lukas a fal, legyen padlószőnyeg vagy parketta, ne a csupasz betonon kelljen állni, a konyhabútor se legyen inkább tűzifának való, stb. Úgy voltam vele, hogy egy teljesen felújított lakáshoz nem szívesen nyúlnék hozzá, hogy akár színben az én ízlésemhez igazítsam, pláne, hogy egy kiglancolt kecóért sokkal többet elkértek volna.
5. Amellett, hogy legyen Zuglóban, ne legyen messze a szüleimtől és a nagyszüleimtől.
Mikor beteg voltam decemberben, kiszúrtam egy lakást, a szüleim kecója mögötti épületben: nagyon közel volt (azóta leszámoltam 96 lépés "légvonalban a távolság a szüleim lakásától ^^, ), ugyan olyan házközponti fűtésrendszerrel épült, a garzonjelleghez képest tágas konyha, külön fürdő és WC. Csak az nem tetszett, hogy 1 szobás volt, (ráadásul a képeken borzalmasan festett, túlzsúfolt volt, méghozzá fekete bútorokkal, brrr..) és ehhez képest meglehetősen borsos áron kínálták. A "hatalmas távolságra" és a betegségemből fakadó szabadidőmre tekintettel felhívtam az illetékes ingatlanost, aki már aznap felvitt, mindent megmutogatott: kiderült, hogy van beszerelve egy klíma, 2 gardrób, egy csomó mindent ott hagy nekem a tulaj, ha akarom, ráadásul kipakolva sokkal jobban tetszett a lakás, mint a képeken.
Szerintem tudat alatt már akkor eldőlt, hogy ez lesz a befutó.
De hogy ma se maradjatok sztori nélkül egy kis történet a további nézelődéseimről: egyik este elmentünk édesapámmal amolyan kontroll gyanánt megnézni egy másik lakást a Füredi lakótelepen (ilyen 10 emeletes házban laktunk ugye mi is régen), hát ne tudjátok meg... Asszem 46 nm volt, 4. emelet, ami a lift miatt nem gond, másfél szoba, 9 milliós ár. Gondoltam ebben benne van az, hogy távfűtéses, meg soklakásos, 10 emeletes öreg ház, jóval olcsóbb volt, mint az első, már kinézett kégli.
Amikor a kapu előtt az ingatlanos elkezdett egy mondatot úgy, hogy "Attól nem szabad megijedni...", nos, akkor pont hogy elkezdtem aggódni és hát nem volt alaptalan. A mondat amúgy úgy végződött, hogy "...nagyon sok benn a bútor és ez agyonnyomja a szobákat, tehát próbáljuk meg azok nélkül elképzelni a tereket". Megjött a tulaj - ő se értem, hogy minek kért meg ingatlanost, de az ingatlanost meg végképp nem értem, hogy ezt helyet hogy vállalhatta el - FELCSÖNGETETT A LAKÁSBA, HOGY A LAKÓ NYISSA KI.
Ennyit arról, hogy ami a hirdetésben szerepelt, miszerint a kecót nem lakják, üres és azonnal költözhető.
A lépcsőház tényleg tiszta volt, a lift szépen megcsinálva, de klasszikus, hosszúfolyosós panelháznak bizonyult, ahol ugye cirka 50-60 lakás nyílik egymás mellett-egymással szemben egy csíknyi előtérből. A lépcsőházból ahogy beléptünk a folyosóra, meg is nyilvánult az ilyen elrendezés legnagyobb kincse, miszerint egyből tudja az ember, hogy mi minden főtt a konyhákban aznap, illetve visszamenőleg az elmúlt néhány évben... olyan 20-30 féle pörköltszag csap össze lecsóval, főzelékkel, szalontüdővel, meg amit el tudsz képzelni - mindez egyszerre, esetleg cigiszaggal súlyosbítva.
A lakásajtóban egy töpörödött, kétes tisztaságú nénikezdemény állt, aki rásegítve az amúgy is jól megalapozott bizalomra a következő kérdéssel, a félig nyitott ajtó mögül kilesve:
"- Nem ájulósak? (bizonytalanul nemet intettünk) Nem? Akkor bejöhetnek."
Azt hiszem ennél a pontnál kellett volna visszafordulnunk.
Nem tettük.
Elszánt kalandorokként beléptünk az odúba - számítógépes szerepjátékoknál ilyenkor szoktam preventív céllal elővenni valami fegyvert vagy varázslatot, rontásűzést mondani és elmenteni az állást: lehet itt is kellett volna és akkor eggyel kevesebb trauma ér az életben, illetve előrelátóan levágtam volna a tulajdonosokat és felgyújtom a helyet, hogy más véletlenül se essen a mi hibánkba.
Az, hogy padlótól-plafonig érő ruhahalmok fogadtak a nappaliban, még hagyján. Hogy ehhez olyan ordas, penetra bűz társult, hogy a kénköves pokol az asztmaklubnak elmenne e mellett, már nehezebben elnézhető. És akkor jött a hálószoba, ahol a szomszédból olyan hangerővel hallatszott - nem, véletlenül sem szűrődött - át az éppen folyó beszélgetés, mintha mellettem állnának, plusz ott feküdt egy, a lakáshoz képest döbbenetesen tiszta macska, körülvéve a saját mocskával.
Aztán a "házinéni" demonstrálta a konyha harmonika ajtajának működését, ahol az egyik redőből egy akkora csótány riadt fel, mint egy 20 forintos...
... de tudnak adni járólapot! Sokat!
Menekültünk.
A tulaj még lejött velünk az utcára, lehet látta rajtunk a nemtetszés apró jeleit, úgyhogy nagy kéztördelések közepette megkérdezte:
"- Akkor mik lennének a terveik?"
Nálam itt szakadt el a cérna, mondtam, hogy ha lenne bármi komoly tervem, akkor abban elsősorban benzin és gyufa szerepelne, az elsőből minimum. egy hordónyi. Kicsit bután nézett, egyedül nem sikerült rájönnie az összefüggésre a lakás-benzin-gyufa hármasból, úgyhogy annyiban hagytam, hogy majd az ingatlanossal megbeszéljük és ő jelentkezik...
Így leírva és visszaolvasva szórakoztatóbbnak tűnik, mint amilyen átélni volt: remélem sikerült vele néhány perc unaloműzést biztosítani! :)
