Justice for Hungary!

 2010.07.18. 23:30

 

Rendnek kell lenni

Gárda-demonstráció, melegfelvonulás: minek köszönhető, hogy a rendőrség képes botránymentesen is végezni a dolgát? Hogyan tudja biztosítani hosszú távon is a kormány által ígért közbiztonságot az új főkapitány? Az újonnan kinevezett országos rendőr-főkapitány, Hatala József elsőként a Kontrasztnak nyilatkozik.

 

Aktív külpolitika

Passzív szemlélőből aktív szereplője lett két hónap alatt Magyarország az európai külpolitikának. Mit örökölt elődjétől a külügyi tárca új vezetése? Milyen fogadtatásban részesült külföldön az Orbán-kormány 29 pontos akcióterve? Lehet-e érdemben tárgyalni az új szlovák kormánnyal? A stúdióban Martonyi János külügyminiszter.

Azt hinné az ember, hogy három nap pihenés a kánikulától kicsit odébb, a Balaton partján talán segít egyenesbe hozni a dolgokat: nem izgat, hogy úgy folyik a fejemről a veríték a képembe, mintha a zuhany alatt állnék, hiszen egy ugrás és ott a víz; nem kell hallgatnom, hogy valaki az éjfél közeledtélvel épp a maga zenei ízlésének hódol - legyen az techno, pop, rock, metal, r'n'b, folk, akármi - mert a legerősebb zaj közel s távol a békakuruttyolás; nem bosszant, hogy a főnököm már csütörtökön lelécel, megkezdve a hétvégézést, mert végre egyszer én is szabira megyek és legalább három napig nem kell hallgatnom a siránkozását és a csesztetéseit.

Azt hinné az ember. És részben nem is téved.

Csak éppen elég hozzá néhány fatökű és a magyar média közreműködése, hogy az ember vérnyomása az egekbe szálljon és néhány pillanat alatt a feledésbe merüljön a nyugodt, zavartalan pihenés emléke.

Apám TV-függő. Én legalábbis így definiálom azt,

  1. aki TV-t telepít a nappaliba, a hálószobába és az étkezőbe egyaránt,
  2. aki a felsorolt hátom készüléket egyszerre működteti, de három tetszőleges műsor megy rajtuk,
  3. akinél a három tetszőleges műsor kombinációja lehet akár horror-híradó-idegen nyelvű kisebbségi műsor is,
  4. akinek olymindegy, hogy mi megy, csak zaj legyen, lehetőleg a lakásba belépés első pillanatától kezdve,
  5. aki a felsorolt helyiségeken túl bevezeti a fürdőszobába a TV hangját, majd később egy kis kézi képernyőn a képet is,
  6. aki más családtagok számára is a legidelisabb ajándéknek egy TV-t tart, pl. édesanyámnak a konyhába.

Ha a dolog nem szorul további magyarázatra, akkor elmondom, hogy hogy is jön ez ide: édesapám, a TV-függő, hazaérkezünkkor első és legfontosabb teendőként benyomta a TV-t. Nyilván a hegynyi cucc elpakolása, vagy egy alapos szellőztetés alacsonyabb prioritást élvez, hiszen a legfontosabb, hogy kielégítse végtelen információéhségét - végülis már legalább 3 órája - mióta a nyaralóban az indulás előtti utolsó 2 percben ki nem kapcsolta az ottani TV-t - nem tudja, hogy mi minden történt a világban. A temérdek húsbavágóan fontos műsor között kapcsolgatva végül a HírTV-n állt meg.

No, onnan van a fenti két szösszenet.  

Nem teljes fél óra alatt négyszer ment le a Kontraszt című műsor promója, ahol többek között ezzel a két témával készültek foglalkozni. Ennyi ismétlés után az ember ha akar, akkor sem tudja elkerülni, hogy egy-egy mondat megragadjon az agyában.

Így jártam én is, egyre gyűltek a kérdőjelek...

Mi a lószar? Botránymentes rendőrségi intézkedés? Hol, mikor? Hetven (vagy ízlés szerint negyven, attól függ, ki mondja) ember előállítása a smafu? Ha Pintér Sándor vagy Hatala József szavára kerül elő a könnygáz, az máris rózsavíz? És úgy egyáltalán, ahol náci-wannabe kopaszok a magyarság mögé bújva erőszakszervet csinálnak, majd a feloszlatás követően jószerivel ugyan úgy, ugyan azon a néven tovább működnek, ott hol van a közbiztonság és a jogállam?

Emlékszem, hogy hogyan lett - egyébként jogosan - a közröhej tárgya a pannonpumázás. Egyszerűen vérciki volt a térségben utolsóként kullogó országunkat a távolkeleti Kistigrisek analógiáját követve így becézgetni és ezt szerintem végül minden épeszű ember belátta, pláne, amikor ezredszer álíltották pellengérre a dolgot. Emlékszem, hogy miként harsogta a HírTV akkor, hogy az ilyen szövegek nem többek porhintésnél, alaptalan túlzások, szépítgetések, csúsztatások.

Nem mondom, nyilván egyszerűbb volt nyíltan jobboldali FIDESZ-KDNP szócsőként felturbózbva előadni az előző kormányok ordasnagy, tetű dolgait (közben meg ilyeneket hazudni fapofával, mint pl. "Független és tárgyilagos híreket közlő, kiegyensúlyozott vita-, háttér- és elemző műsorokat kínáló vállalkozásunk egyedülálló a magyar televíziós piacon."), mint a mostani, nem éppen mesébe illő napi dolgokat szépen előadni. Sokat tűnődtem is rajta, hogy mi lesz most nyolc év után a szoclib seggekben derékig elmerülő újságírókkal és a téma nélkül maradó ellenzéki firkászokkal. Az utóbbira megkaptam a választ: abba a naív hitbe ringattam magam, hogy Orbán Viktor kormányzása alatt a HírTV kicsit megszelidül és elkezd valóban közelíteni az objektivitás felé - hát egy nagy lószart. A propaganda-verkli tízszeresre kapcsot, durvábban pörög a demagóg-kerék, mint valaha.

Úgyhogy lehet aktív külpolitikával villogni! Mert a Nyugat foglalkozik velünk! Ja, hogy elsősorban azért, mert pöcsméregető versenyt kezdett az ország vezetője a szomszédos EU-tagállammal? Hogy azzal lettünk kinn címlaposak, hogy a nemzetközi elemzők a porba alázzák a kisebbségi komplexusukat falra ragasztott nyilatkozatokkal csillapítani igyekvő kormánytagokat? Aktívak lettünk valóban: felrúgnánk a Nemzetközi Valutalappal a kísírt megállapodást, mert megint túlígérte magát a hatalomra került rezsim, lapot akarunk osztani az EU-nak, mert szerintünk nem lenne jó, ha annyi lenne a hiánycél, amennyit közgazdászok serege kigondolt...

Kedves Újságírók, Szerkesztők, Médiaguruk!

Vegyétek már észre, hogy nem csak egységsugarú választópolgárok ülnek ebben a tetves országban, akik minden gondolkodás nélkül benyelik a sztaniolba csomagolt kamu dumákat. Vegyétek észre, hogy a szépítgetés, az önfényezés hamarabb válik visszataszítóvá, mint a hazudozás maga.

Mert a szar az porcukorral meghintve is csak szar marad. Viszont így még sokkal kellemetlenebb, amikor ez csak az első falat után válik világossá mindenkinek...

 

Holnap inkább írok valami vidámabbról. Remélem.

Címkék: média politika mszp fidesz jobbik halálrá

A bejegyzés trackback címe:

https://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/api/trackback/id/tr512159961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása